Persze egy rocknóta mindenkinek mást jelent. Nekem például az egyik első simulós lassúmat a lánnyal, aki tetszett nekem, és amikor a jól ismert szöveg helyett az új verziót hallottam élőben, akkor kizökkentett a régi emlékek révületéből.
És mindannyian tudjuk, hogy a cancel culture sajnos nagyon is létezik, de itt ez esetben nem erről van szó.
A dal zenéjét és szövegét az énekes Klaus Meine írta, márpedig ha egy zenekarnak joga van áthangszerelni, új szólóval játszani, akusztikus verzióval bemutatni egy számot, akkor a szerzőnek joga van átírnia a szövegét is, akkor is, ha így nem a megszokottat kapjuk.
Ám a helyszínen hallva mindez nem akkora dolog, a legtöbben ugyanúgy énekelték a kivetítőn látható új szöveget, s nem hiszem, hogy ez bármit is levonna a szerzemény „sportértékéből”. Csak én zökkentem ki a harmincéves lassúzás emlékeiből.

Amihez a Scorpions mindig is mesterien értett az élő előadásokon, az a számok sorrendjének ritmikája. Tudják, milyen tempóval kell kezdeni, folytatni, megtörni a „zúzdát” egy lassabb tempójú számmal, s mikor elővenni a lírai balladát. Minél idősebb tagokról van szó egy zenekarnál, annál többször hagynak időt arra, hogy amíg egyikük szólózik a hangszerén, a többiek pihenhessenek, átöltözhessenek. A Scorpions esetében minden esetben Matthias Jabs adja elő Delicate Dance című instrumentális művét, míg a dobos, Mikkey Dee is kap egy jó kis dobszólóra lehetőséget. Így volt ez most is, Jabs esetében némiképp furcsa, hogy ragaszkodik évek óta ehhez a szerzeményhez, bőven tud ő ennél sokkal virtuózabb is lenni. Persze az egyéni villogások után annál nagyobbat szól, ha Rudolf Schenker belevág füstölgő gitárjával rohanva a Blackout erőteljes riffjébe.
Apropó, Rudi Schenker. Ő és a másik frontember, Klaus Meine 74 évesek. Utóbbi kimondottan jól tartja magát, ám Schenker egy genetikai csodának tűnik, energiájára, lendületére, izomzatára egy fele annyi idős férfiember is büszke lenne.

























