idezojelek

Az ATV műsorvezetőjéről lehullott az álarc

Kálmán Olga 2.0

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined
Simon Andráskálmán olgaatv 2021. 12. 04. 9:28

Távozik az ATV-től Simon András, a Csatt és A nap híre című műsorok vezetője – írja a Telex. A portál értesülései szerint Simon Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett fog dolgozni, ő hívta a stábjába, amire az ATV műsorvezetője igent mondott – olvasható a Mandiner cikkében.

Érdekes, hogy Simon vezette az ATV-n az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitáját. Talán ott tetszettek meg neki Márki-Zay Péter világmegváltó gondolatai.

Simon András kilenc évig, 2013 óta dolgozott az ATV-nél. A műsorvezető már nem az első, aki bevallja politikai hovatartozását. Korábban Kálmán Olga is hasonlóan tett, ő ma már a Gyurcsány-párt politikusa. Ezzel a lépésével Simon is porig zúzta a független-objektív újságíró hamis képét, hiszen nyilvánvaló, hogy Kálmán Olgához hasonlóan mindig is a mostani ellenzék szekerét tolta. 

Nem is lenne ezzel semmi baj, ha Simon András évekkel ezelőtt kiállt volna a nagyérdemű közönség elé és nyíltan vállalta volna a politikai hovatartozását. 

De nem így tett. Ezzel több ezer embert vezetett félre, mert valószínűsíthetően nagyon sokan elhitték, bedőltek a függetlenség hazug álcájának. Úgy vezetett politikai műsorokat, hogy azt az igaztalan képet közvetítette magáról, hogy minden politikai oldaltól független. Most azonban ezzel a lépésével mindenki számára egyértelművé vált, hogy hova is tartozik valójában. Ennek fényében érdemes átértékelni az ATV-ben nyújtott produkcióit. Az azonban érdekes, hogy miért van az, hogy a jobboldali, kormánypárti újságírók mindig vállalják politikai hovatartozásukat, a baloldali érzelmű kollégáik viszont rendre függetlennek titulálják magukat vagy mélyen hallgatnak valódi identitásukról.

Mindenesetre most, Simon András esetével végérvényesen megdőlt a független újságíró baloldalról táplált hamis mítosza.

Borítókép: Simon András az ATV stúdiójában. (Fotó: Képernyőfotó/ATV)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Lenin is globalista volt

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A nemzeti kormány felelősségéről

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.