Mindenhol győznek, ebbe bolondulnak bele.

Mert csak és kizárólag a való világban nem tudnak győzni, mert ott nincsenek jelen.   

Ezért is gyűlölik olyan nagyon ezt a való világot.

És mindig így győztek, és mindig ilyenek voltak.

Ha olykor-olykor győzni tudtak a való világban is, akkor mindig külföldről kértek és kaptak segítséget hozzá, leginkább fegyveres segítséget, amelyet minden skrupulus nélkül fordítottak saját népük és hazájuk ellen. Hiszen azt mindig is utálták és lenézték és megvetették. A fogatlanokat, törött szemüvegeseket, büdöseket, ostobákat, tanulatlanokat.

A feledhetetlen A. E. Bizottság szólt hozzánk a színpadról, valamikor a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, imigyen:

 „– Mit látsz Laca?

– Egy nagy s…gget látok!

– Na, hát ez már valami…”

 Ez a nagy s…gg ragyog az ő házaik ablakán, és meg vannak róla győződve, hogy ez a szellem napvilága. S mivel ugyanez a s…gg ragyog immár Nyugaton is, hát régi rögeszméjük végképp igazolást nyert. Hazaértek... Mi pedig maradunk.

Teszünk szigetelőszalagot a törött szemüvegünkre, megcsináltatjuk a fogainkat, mivel Nyugaton éppen most tiltják be a fürdést, hát hamar le is zuhanyozunk, csak mert szeretünk mindent fordítva csinálni, amolyan kiirthatatlan, kurucos daccal, és nekifogunk olvasni is. Például Adyt, aki szegény kitalálta azt a marhaságot a kompországról, amely ingázik kelet és nyugat között, és nem tudja eldönteni, hová is tartozik valójában, de pedig mennyire ki kellene kötnie a nyugati partokon, ugye…

Már a kiindulópont is hamis.

Amikor Szent István Rómától kért koronát és nem Bizánctól, akkor döntöttük el, hogy mi a nyugat része vagyunk. Bocsánat: a Nyugat része. S hogy mivé lett mára az a Nyugat? Na, hát ez a megfelelő, helyes kérdésfelvetés. Ideje is kimondanunk, elsősorban önmagunknak: a Nyugat ma mi vagyunk. Európa ma itt van, Közép-Európában, Kelet-Közép-Európában, s ha Európa túléli ezt a gyalázatos jelent, akkor itt fogja túlélni.

Ha ma egy marslakónak meg kellene mutatni Európát, ezt a mi marslakónkat most Varsóba, Prágába, Pozsonyba, Budapestre, Zágrábba, Belgrádba, Vilniusba, Tallinba, Rigába és – nagyon félve mondom ki, de kimondom – Szentpétervárra vihetnénk el. Mert itt maradt meg még Európa lelke. Odaát, Nyugaton már csak az épületek vannak meg, már amelyik megvan, és ameddig még megvan. Bár Olaszország még nem veszett el teljesen, még menthető, amiképpen Ausztria is. A többiért egy lyukas garast nem adnék.

Úgyhogy, csókoltatunk mindenkit, Valóság nevű nagybátyánk hazatért, ő is csókoltat mindenkit, és olvasunk tovább, ha már vele kezdtük, akkor Adyt:

Dőltömre Tökmag Jankók lesnek: / Úgy szeretnék gyáván kihunyni / S meg kell maradnom Herkulesnek. // Milyen hígfejűek a törpék: / Hagynának egy kicsit magamra, / Krisztusuccse, magam megtörnék. // De nyelvelnek, zsibongnak, űznek / S neki hajtanak önvesztükre / Mindig új hitnek, dalnak, tűznek. // Szeretném már magam utálni, / De, istenem, ők is utálnak: / Nem szabad, nem lehet megállni. // Szeretnék fájdalom-esetten / Bujdosni, szökni, sírni, fájni. / De hogy ez a csürhe nevessen? // Szegény, muszáj-Herkules, állom, / Győzöm a harcot bús haraggal / S késik az álmom s a halálom. // Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi, / Jó lesz egy kis hódolás és csönd: / Így nem fogok sohse meghalni.

Borítóképen: Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke, Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Márki-Zay Péter az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely főpolgármester, Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a 2021. október 23-i ellenzéki gyűlésen (Fotó: Kurucz Árpád)