Tegnap kora reggel Inárcs térségében embercsempészek (és/vagy migránsok?) tüzet nyitottak az őket ellenőrizni akaró magyar rendőrökre.
Tisztázzuk: ezek a gazemberek valahol bejöttek Magyarországra, valahol átlépték a magyar határt. Ezeknél a gazembereknél fegyver volt és éles lőszer. Ezek a gazemberek átautóztak a fél országon, és teljesen nyilvánvaló, hogy pontosan tudták: ha megállítják őket, használni fogják a fegyverüket. Ezek a gazemberek készek és képesek voltak ölni.
Ezek a gazemberek úgy szocializálódtak, hogy semmit sem jelent nekik az emberi élet, s legfőképpen semmit sem jelent nekik az európai, a keresztény, a nem muszlim ember élete. Ezek úgy jönnek ide, hogy mélységesen megvetik és semmibe veszik azt a társadalmat, azt a világot, amelynek életszínvonalát, szolgáltatásait, pénzét élvezni akarják.
Ezekkel a gazemberekkel nincs miről beszélni, nem kell velük tárgyalni, és legfőképpen nem szabad beengedni őket Magyarországra. Egész egyszerűen nem fordulhat elő, hogy elkezdjük megszokni ezt a világot, elkezdjük megszokni mindazt, ami Nyugaton van, amivé a Nyugat lett. Nem nyithatunk új fejezetet, nem fogadhatjuk el soha, hogy ez a jövő, s hogy mindez – úgymond – elkerülhetetlen, mert ez a dolgok természetes menete. Hogy ilyen lett a világ és nekünk (is) alkalmazkodni kell hozzá.
Nem. Nem kell. És elfogadni sem kell.
Aki így tesz, az gyenge, önsorsrontó, semmi ember, ha egy egész társadalom tesz így, akkor az egész társadalom gyenge, önsorsrontó, amely saját jövőjét dobja oda – semmiért. Soha ne tévesszük szem elől: elidegeníthetetlen, szent jogunk és kötelességünk is egyben harcolni ez ellen. Minden erőnkkel és minden eszközzel. Ne felejtsük el azt sem, hogy azok a migránsok, akik pénzt adnak az embercsempészeknek, abban a pillanatban bűnt követnek el, és osztoznak minden bűnben, ami ezután következik. Bűnrészesek. Semmilyen módon, semmilyen okkal és ürüggyel nem nyerhetnek bebocsáttatást.
Tegnap kora reggel embercsempészek (és/vagy migránsok?) tüzet nyitottak az őket ellenőrizni akaró magyar rendőrökre. A lövések eltaláltak több arra járó, civil autót is. Csak a vakszerencsén múlt, hogy nem halt meg senki, nem sérült meg senki. És most egy pillanatra mindenki csukja be a szemét, és képzelje el, hogy éppen arra autózik, mondjuk viszi iskolába a gyerekét, és eltalálják. Őt magát vagy a feleségét vagy – Uram, Istenem! – a gyerekét.