A kijevi magyar nagykövetségre az alábbi üzenet érkezett azelőtt, hogy a magyar külügyminiszter Ungvárra utazik tárgyalni és egyeztetni az ukránokkal:
„(...) Január 29-én tehát robbanásveszélyes üdvözletre számíthatnak. Egy páncélvonat nem fogja megmenteni önöket. Javasoljuk, hogy adjon megrendelést egy temetkezési irodának, hogy elkezdhessék elkészíteni a koporsót Szijjártónak, és az illeszkedjen a magasságához. Isten megbocsát, de az ukránok nem.”
Szijjártó Péter pedig így reagált erre:
„Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajnával jó legyen az együttműködésünk, Ukrajna területén, Kárpátalján 150 ezres magyar nemzeti közösség él, az ő érdekükben próbálunk valamifajta megállapodásra jutni majd az ukrán kollegákkal jövő hét hétfőn.”
Ennyi nagyjából elég is lenne. Ez itt két világ, két néplélek, két mentalitás.
Ennél azért kicsit több szót érdemel az ügy.
Ezek azok az ukránok, akik rágyújtották a szakszervezetek házát Ogyesszában az oda bemenekülő oroszokra, és röhögve nézték, ahogy az emberek kiugrálnak az égő házból az ablakokon, majd, aki túlélte a zuhanást, azt agyonverték. Ezek azok az ukránok, akik pogromokat hajtottak végre Kelet-Ukrajnában az ottani orosz kisebbség (többség) ellen, nem kímélve nőt, gyereket, öreget, senkit sem. Ezek azok az ukránok, akiknek példaképe és nemzeti hőse Sztepan Bandera, a legrohadtabb, legundorítóbb, legszadistább náci, akihez képest a német SS keretlegények vasárnapi iskolások voltak, akinek vezényletével zsidók és lengyelek ezreit gyilkolták meg bestiálisan a második világháború idején, kiirtva egész falvakat, szintúgy nem kímélve öreget, asszonyt, gyermeket. (Nekünk állandóan magyarázkodnunk kell Horthy miatt, Banderát és az ukránokat meg idehaza is mosdatják, többek között olyan gazemberek, mint Ungváry Krisztián „történész”.)
Ezek azok az ukránok, akik halállistákat vezetnek, s ezen a halállistán ott van sok más mellett Orbán Viktor, Nyikita Mihalkov – de szerénységem is. Ezek azok az ukránok, akik megfosztották jogaiktól a nemzeti kisebbségeket, és tapsikoltak hozzá.
S végezetül ezek azok az ukránok, akik a legvastagabb bőrrel a képükön fenyegetődznek, pénzt, fegyvert, támogatást, szolidaritást követelnek maguknak. Ha pedig a magyar külügyminiszter hozzájuk készülődik, hogy ezekről s egy lehetséges csúcstalálkozóról tárgyaljon velük, akkor így fogadják.
Természetesen nem állítom, hogy minden ukrán ilyen. Egy nép, egy nemzet soha nem egyforma, egy népet és egy nemzetet soha nem lehet kollektíven bűnösnek kikiáltani és elítélni, megvetni, mert az a nácizmus, a kommunizmus – meg a Benes.
Szóval ez nem Ukrajna, ezek nem „az” ukránok, de sajnos ma Ukrajnában ezek a hangadók. Ezekkel, ilyenekkel pedig nincs tárgyalás.
Nagyon nehezen tudom elfogadni – ha egyáltalán el tudom –, hogy Szijjártó Péter odautazzon ezek után.
A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor pedig egyszerűen nem teheti meg, hogy odamegy. Ha akarnak tőle, tőlünk valamit, akkor jöjjenek ide. Ugyanis Magyarországon és Budapesten nem szokás a vendéget halálosan megfenyegetni.
Borítókép: Szijjártó Péter (Fotó: Marton Kiraly)
