idezojelek

Akkor tehát mégis férfi a nő?!

Ami a botrányos bokszmeccsen történt, az a sport és a humánum bemocskolása, feláldozása a genderlobbi meg LMBTQ-propaganda sátáni oltárán.

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined
Fotó: Csudai Sándor

Az első és legfontosabb, hogy ismételjük meg a lényeget – megírta a Mandiner, de álljon itt is, és véssük emlékezetünkbe:

„Minden kamu megdőlni látszik: Hámori Luca algériai ellenfelét csak 2018-ban nyilvánították nővé. Az egész hercehurca egyre botrányosabb, a NOB fölényeskedése teljesen alaptalan.

Ripost arról ír, hogy Hámori Luca a párizsi olimpián olyan ellenféllel bokszolt, és kapott ki, akinek férfiakra jellemző XY kromoszómája van és az algériainak csak 2018-ban állították ki a születési anyakönyvi kivonatát. Emlékeztetnek: az afrikai bokszoló indulása óriási visszhangot váltott ki világszerte, mert a tavalyi világbajnokságról a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta túl magas tesztoszteronszintje miatt, a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómája van.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) érvelése szerint Imane Helif az útlevelében nő, és ezért nőnek számít. Most azonban felmerült a kérdés: ez az útlevél esetleg egy hamisított születési okmányon alapul? 

Imane Helif 1999-es születési anyakönyvi kivonatában valóban az áll, hogy »nő«, a bizonyítványt azonban csak 2018 szeptemberében állították ki, mintegy 19 évvel Helif születése után, a bokszkarrierje kezdetén!

Kiderült: a The India Express egy csapata meglátogatta Algériában Helif apját, aki a gyermeke körüli botrányon felháborodva a kamera előtt megmutatta a születési anyakönyvi kivonatot, és azt mondta: »Remélem, érmet nyer Párizsban. Az Imane elleni támadás nem igazságos. Ő egy olyan lány, aki szereti a sportot. Ez a mi hivatalos családi dokumentumunk. 1999. május 2., nő. Ez a dokumentum nem hazudik. 1999-ben jegyezték be. Azok az emberek, akik hazudnak és kampányolnak Imane ellen, Isten ellenségei. Ezt az okmányt 1999-ben írták, amikor megszületett«.

Amikor kielemezték a dokumentumot, a születési év valójában 1999, de úgy tűnik, a születési anyakönyvi kivonatot nem 1999-ben állították ki, hanem sok évvel később. 

A Kiállítás dátuma rovatban ez áll: 2018/04/01, azaz körülbelül 19 évvel Imane Helif születése után.

 A dokumentumon egy piros bélyegző is látható, alatta pedig jól felismerhető a 2018-as évszám, bár tükörfordítva.

Hangsúlyozzák: Algériában hivatalos születési anyakönyvi kivonattal lehet útlevelet kapni. A 2018-as születési anyakönyvi kivonattal Imane Khelif nőként kaphatott útlevelet. Éppen azt az útlevelet, amelyre a NOB hivatkozik, amikor azt állítja: az olimpián »nőként« kategorizálják Imane Helifet.” 

 

Nahát, nahát! Micsoda nem várt fordulat!

Az algériai „nő” nagyjából akkoriban kezdte ökölvívó karrierjét, és láss csodát, éppen akkor lett egy születési anyakönyvi kivonata is, amely szerint ő „nő”.

Pont úgy néz ki, mint egy férfi, úgy mozog, mint egy férfi, úgy üt, mint egy férfi, olyan az izomzata, mint egy férfinak, olyanok a gesztusai, mint egy férfinak, a Luca elleni „győzelme” után pont úgy fejezte ki örömét nézzék meg, hogy tiszteleg és milyen pofával bámul bele a kamerába! , mint egy férfi, ám a születése után tizenkilenc (19!) évvel kiállított születési anyakönyvi kivonatában az áll, hogy nő.

A NOB pedig büszkén kijelenti, őt nem érdekli más, csak az, ami a versenyző útlevelében áll, s amit a versenyző állít.

Az algériai „nőt” amúgy egyszer már megvizsgálták, XY kromoszómája van és magas a tesztoszteron szintje. Olyan magas, amilyen magas nőnek nem lehet. Miképpen egy nőnek nem lehet XY kromoszómája sem.

De kit érdekel a biológia ma már? Idejétmúlt baromság, kromoszóma, tesztoszteron miegyéb. A lényeg, ami az útlevélben van, meg amit a „páciens” állít. Az útlevelet meg a születési anyakönyvi kivonat alapján állítják ki. Az meg tizenkilenc évvel a születés után készült. Éppen a bokszkarrier kezdetén.

A NOB (és a nemzeti sportrádió tegnap adásában Tiszeker Ágnes) meg arról beszél, etikai problémákat vetne fel bármiféle gendervizsgálat. Tényleg? Az vet fel etikai problémákat? És mi van az etikával akkor, amikor egy most már mondjuk ki nyugodtan, egyre határozottabban! magát nőnek valló (hazudó) gyáva gazember bemegy a ringbe nőket verni?

Ami ebben az ügyben történt, az a sport és a humánum bemocskolása, tönkretétele, kiröhögése, feláldozása az elviselhetetlen korszellem, a szemét genderlobbi meg LMBTQ-propaganda sátáni oltárán.

Ennek semmi köze a sporthoz ez mocskos, beteg, undorító politika és propaganda. És pontosan így is kell vizsgálnunk, így kell megőriznünk emlékezetünkben, ezzel az amúgy is mindenféle ocsmánysággal terhelt olimpiával együtt. Hogy ne felejtsük el, mit nem szabad megismételni soha többé, mire kell vigyázni, amikor visszatér a normális világ, és kiket kell  eltakarítani a normális világból, de örökre.

 (Ui.: Csak még egy apróság: Ha lehetőségük van rá, nézzék meg újra és újra, mi történt az ökölvívó „mérkőzés” után! A magyar versenyző, Hámori Luca, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt és Fürjes Balázs, a NOB tagja adott interjút a Magyar Televíziónak a sajtófalnál. S egyszer csak elkezdett az interjú közben a háttérben mászkálni egy-egy arab. Pofátlanul jöttek-mentek ott, zavarták a beszélgetést, teljesen érthetetlen volt, mi a fenét keresnek ott. Aztán hirtelen odapofátlankodott az egész rohadt csürhe: az algériai bokszoló „nő”, a stábja, az edzők, vagy nyolcan, és egyszerűen ellökdösték a kamera elől Gyulayt és Hámori Lucát…)

 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.