Puzsér a mocskos magyar hősökről

A magyargyűlölő fröcsögés méltatlan egy magyar tollforgatóhoz.

Fotó: Andras Eberling

Sarkos, sértő és lefitymáló ez a mondat, a gondolatmenet nélkülözi a jó ízlést és azt a sokat áhított kölcsönös tiszteletet, melyért Puzsér Róbert is oly sokszor síkra szállt.

Igenis vannak makulátlan hőseink! Kezükhöz nem tapad vér, lelkükhöz nem tapad szenny.

Életükből, döntéseikből sokat tanulhatunk: helytállást, gerincességet, alázatot, elhivatottságot és sok minden mást is. Ők azok, akik vállalták a huszadik század abszurditását, magukra vették a világ képtelenségének súlyát, példát mutattak, nem futamodtak meg, a végsőkig kitartottak igazságuk mellett. A huszadik századnál maradva, ezek a gondolatok tiszteletlenek azokkal a hősökkel szemben, akik az életüket áldozták értünk, a nagybetűs Hazáért, bajba jutott honfitársaikért egyaránt.

Milyen jó, hogy a Magyar Patrióták Közössége A haza ifjú hősei című országjáró kiállítással emlékezik meg az ilyen hőseinkről, és az életüket, elhívatásukat, elszántságukat állítja példaként a mostani fiataloknak. Helytállásuk bizonyítja, hogy még a magyarságnak tragikus XX. század is bővelkedik felemelő történelmi pillanatokban, világraszóló teljesítményekben. Akkoriban magyar ifjak sokasága járta azt az utat, amelyet tíz hős életén keresztül mutatnak be.

Lássunk három példát!

Nőket védelmezett a szovjet erőszakolóktól, kivégezték

Vezér Ferenc (1914–1951) pálos szerzetes az alföldi Pálosszentkút szovjet megszállását követő időszakban részt vett a tanyai polgárőrség megalakításában, és 1944 decemberében fiatal nőket védelmezett. Ennek kapcsán összetűzésbe került egy fegyverrel fenyegetőző orosszal, aki a nőket el akarta vinni. A fegyver elsült, és az orosz katona belehalt. Perbe fogták és – ügyét összekapcsolva a Grősz József kalocsai érsek ellen folytatott perrel – halálra ítélték, ezt követően Budapesten a Gyűjtőfogházban végezték ki 1951. augusztus 3-án, vagy ahogyan rendtársa, Homonnay írta: „[…] kihallgatás nélkül agyonverték”. Mocskos ember volna?

Mindennél jobban szerette a hazáját, az életét adta érte

Egán Iván Pál (1927–1944) 17 évesen halt hősi halált a hazájáért. Nem felettesei vezényelték a halálba, hanem ő maga szállt szembe a legyőzhetetlen ellenséggel, mert ezt diktálta az erkölcsi érzékre. 1944-ben a Vasvárra vezényelt alakulatuktól megszökött négy osztálytársával egyetemben, hisz részt akartak venni a főváros védelmében. Elmentek Vecsés külterületéig, ahol az Attila-vonal nevű védelmi állást alakították ki a német és magyar csapatok. Az arcvonal itt, Vecsés és Üllő között volt. Az itt állomásozó első páncélos hadosztály parancsnokságán jelentkeztek, amelyet egy Juhállás nevű majorsági központban alakítottak ki. Mivel Egán Iván Pál jól értett a páncéltörő ágyúk kezeléséhez, ezért egy páncéltörőegységhez került, itt egy alegység parancsnoka lett. A juhállási központ elleni egyik ellenséges támadás közben a páncéltörő ágyúk tüzét fedezék helyett közvetlenül a harcálláspontról irányította, komoly bátorságról téve tanúbizonyságot, miközben egy becsapódó szovjet aknagránáttól súlyosan megsebesült. Még a mentőkocsiban, 1944. november 16-án hősi halált halt. A közeli Cinkotán temették el, ma a családi sírboltban, Bucsu községben nyugszik. Ő lenne szennyes?

Az atléta, aki a magyarságért küzdött és viselte a sorsát

Gaál Tibor szegény, hódmezővásárhelyi családból származott. Önerőből sikeres sportolóvá küzdötte fel magát, 1928-ban a Kecskeméti Tisza István Református Gimnázium tanára lett. Vezetése alatt a gimnázium sportköre vívásban, szertornában és atlétikában országos sikereket ért el, továbbá a kecskeméti repülőtisztikar vívóedzéseit vezette. 1939-ben részt vett a Rongyos Gárda szervezésében, a felvidéki és kárpátaljai akciókban. 1939. január 6-án, vízkereszt hajnalán a csehek és ukrán Szics-gárdisták váratlan katonai támadást intéztek az első bécsi döntéssel visszatért Munkács elfoglalására. A hajnali négytől reggel fél kilencig tartó kemény csatát a munkácsiak – Gaál Tiborral a soraikban – megnyerték, a csehek visszavonultak. 1945 után bujdosott, majd haláláig tornatanárként dolgozott, 1964-ben megalakult a Bács-Kiskun Megyei Vívószövetség, amelynek elnöke Gaál Tibor lett, négy évvel később megkapta a Kiváló Sportmunkáért Emlékérmet. Ő volna sikertelen?

*

Ők lennénk mocskosak, tragikus tévedésekkel és szégyenletes bűnökkel terheltek?

Szerencsére van kiről megemlékeznünk, van kitől tanulnunk, van kit megbecsülnünk, van kire felnéznünk. Nem létezik magyar eredendő bűn, amely átered minden magyarra, megfosztva őket a hősi élet lehetőségétől, vagy életük értelmezésétől. Javaslom, olvassák el a többi hős élettörténetét is, erőt lehet meríteni belőlük.

Az ilyesféle nagyotmondás, az ilyen sommás ítélet méltatlan egy magyar tollforgatóhoz.

Hisz Mansfeld Péter ne volna hős? Vagy Sebő Ödön, a halálra ítélt zászlóalj hőse? Hiába adta az életét Magyarországért ifj. Baracsi László henteslegény, a nyugat-magyarországi felkelés első hősi halottja? Vagy hiába vállalta a tűzhalált 29 évesen Moyses Márton, aki 1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártírhalála után Brassóba utazott, a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát. Hogy megüzenje: egész lényével tiltakozik minden ellen, ami vele és a nemzetével történik.

Puzsér Róbert hamis gondolatai jelzik, hogy szükségünk van az ilyen kiállításokra, szükségünk van igazi hősökre. Példamutatásuk ma is időszerű, mert a múlt tisztelete és a szülőföld szeretete nélkül nincs jövőnk a Kárpát-medencében. Mondandónk aládúcolására ne az ő érdemeiket kisebbítsük, mert ők jellemük és tetteik által időtlenek, és megérdemlik a tiszteletet.

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!