Hadd folytassam a sort a saját elképzeléseim szerint: sör ÉS bor, pálinka ÉS Whisky, éttermekben pedig hús ÉS vega. Ugyanakkor azt is leszögezném, hogy a szektarianizmus, az életvitelbeli messianisztikus őrület, ami másokra is rá akarja kényszeríteni a maga által vallottakat mindenben ártalmas. Mindeddig nem is találkoztam ezzel, a vegetariánius és vegán éttermekben kifejezetten jó tapasztalataim voltak a kiszolgálást illetően, legyen szó az aradi Vegan Time-ról, soproni Bojtorináról vagy a Balatonalmádiban működő Veganeetáról, s még folytathatnám.
E szép sort szakította meg a Las Vegans nevű Kazinczy utcai hely, ahova minap tértünk be a szinte szomszédos Tepsiben vásárolt két szelet pizzát rejtő dobozzal a hónunk alatt, amit letettünk az asztalra. Épp elmélyültünk a pult felett rögzített választék tanulmányozásában, amikor a pultos elképesztően affekta hanghordozással, némi undorral az arcán, ugyanakkor ellentmondást nem tűrően arra utasított, hogy ha húsos étel van a dobozunkban, akkor azt ne tegyük az asztalra. Pár másodpercbe került, míg eljutott az agyunkig ez az abszurd igény. Természetesen rögvest sarkon fordultunk, s az is biztos, hogy soha be nem tesszük többé oda a lábunk.
Ennek mentalitásnak az ellenkezőjével találkoztunk a 2022 februárjában nyitott nagybányai Greenys-ben, ahol a kiszolgálás rendkívül udvarias, kedves, szívélyes, segítőkész. Nem csoda, hogy helybéli ismerőseim szinte törzsvendégek.
Egy zegzugos lakásban jó ízléssel rendezték be az éttermet a város történelmi központjában. A honlap egymondatos önmeghatározása három értéket emel ki, a helyi alapanyagokat, az egészség-központúságot és a természetközeliséget. E filozófia tükröződik a beltér kialakításában is: zöld növények, nagyobb száraz faág a falra szerelve, a címlapjukkal a vendég fele fordított könyvek s játékfigurák. A gyermekek külön szobát kaptak, földön ülhetnek párnákon, alacsony asztalok mellett.
Kínálnak kétféle vega burgert, egyiknek a húspogácsát helyettesítő elemét lencséből, napraforgómagból, zabból, hagymából és répából, a másikét csicseriborsóból, babból, quinoá-ból, lenmagból, zabból, kukoricából és hagymából készítik. Az ételneveket román népmesehősök adják, ebből is kiviláglik a hely gyermekközpontúsága. Tartanak salátákat és pasta-kat, álbolognait, gombásat és pestosat. Háromféle puliszka- és gombaétel is szerepel a választékban, ugyanabban a felfogásban, adják mindkettőt paradicsomos-lencsés-szójás-zöldséges raguval, gombamártással, valamint az előbbi ragu csípős variánsával. Desszertként kínálnak többek között gyümölcsös tarte-ot, répatortát és rizspudingból, illetve tofuból készült „sajttortát”.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!