módon védi. Vörösborból – ami náluk egyelőre inkább kuriózum a hazai pincészeteknél, mint napi gyakorlat – annyit importálhatnak, amennyit csak akarnak. A fehéreket viszont hihetetlen magas védővámmal és éves kontingenssel szabályozzák, így azok csak igen magas áron szerezhetők be. Nem csoda hát, ha a legtöbb borissza svájci hazai fehéret és jórészt a felső középkategóriába tartozó francia, illetve újvilági borokat fogyaszt. De jól jött volna valamikor nekünk is egy efféle kis piacvédelem! Tudjuk jól, mi ezen már nem tudunk változtatni, de azért fájni fájhat a jelen.
A konyha
Svájc természeti adottságainál fogva soha nem tartozott a gazdag konyhával büszkélkedő országok közé. Annak ellenére mondhatjuk ezt, hogy homogén svájci kultúráról egyáltalán nem beszélhetünk. A 26 kantonban négy hivatalos nyelvet beszélnek, nem is említve a zürichiek kissé nehezen érthető nyelvjárását. Minden ország-résznek megvannak a sajátos jellemzői, a francia határ mellett franciás, az olasz területeken olasz stb. beütéssel találkozunk. Mégis van valami, ami mindenütt közös. Ez a burgonyára és sajtra koncentráló konyha, ami bárhonnan is nézzük, nem a gasztronómia csúcsa. A nemzeti ízek ezen a téren a globalizált világ ezerarcú konyhájának koszorújában is megőrizték jelentőségüket. Krumpliféléknek ma már se szeri-se száma, és általában mindegyik finom is. A rösti (reszelt hagymás, fűszeres, vajas krumpli serpenyőben sütve) és a gratin-ek különféle változatai mind a nehéz időkre emlékeztetnek. Egyszerűségük ellenére finomak és laktatóak. Persze a különféle pikáns sajtok ezeket a nem túl komplikált ízeket is nemessé tehetik.
Nem eszik a svájci honpolgár sem egész életében krumplit, annál inkább salátát és zöldséget. Mivel ma már a földkerekség minden termése megtalálható itt is, van módunk válogatni. A zöldségek és zöldsaláták mellé kis mennyiségben, de halat és természetesen húst is fogyasztanak.
A halak között első helyen áll a pisztráng és a fogas. Egyedi és különleges ízeivel a Graubünden környéki Bündner Fleisch képviseli a múltat. Ez egy marhából készült, kb. 15 hétig levegőn szárított majd préselt sonkaféleség. A húsok között a saját tenyésztésű állatok mellett az ellenőrzött argentin marha vezet, szívesen készítenek kacsát és sertéshúst is. Ami nincs, az a libamáj. Csak kivételesen jó helyeken, általában rendelésre lehet nyers libamájat kapni. Ugyancsak ismeretlen a mélyhűtött vadhús, hiszen annak szezonja van… A húsok elkészítésének ma a legkedveltebb módja az alacsony (ált. 75 fok) hőmérsékleten történő sütés – vagy inkább párolás. Valóban nedvdús, zamat gazdag fogásokat készíthetünk ezzel a módszerrel. Desszertjeik könnyűek, igazodnak a sietős és sokszor sportos életformához, amely nem támogatja a felesleges kilókat. Gyümölcs, és sokszor mascarpone vagy tojásfehérje lapú krémek, kevés liszttel készült tészta alapok. S amiről még muszáj szót ejteni: a kenyér. Olyan gazdag kínálat és tökéletes minőség jellemzi, ami megint csak irigységre sarkall. S mivel a helyi minőség-ellenőrzés az egyik legszigorúbb Európában joggal hihetjük, gabonából készülnek. Számomra azért a legkedvesebb a vörösboros meringue marad…
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!