A Michelin kalauz egyelőre nem teszteli a román fennhatóság alatt álló területek vendéglátóegységeit, így erdélyi étterem nem kerülhet be a szakmában etalonértékűnek számító, hatalmas tekintéllyel bíró vörös kötetbe. Ha az itt élő ínyencek csillagos élményre vágynak, válogathatnak az anyaországi, horvátországi vagy akár távolabbi célpontok közül.
Vélhető, hogy a belsőmagyarországi helyek rendelkeznek a legnagyobb vonzerővel, elvégre azokat az erdélyiek is magukénak érezhetik, hiszen ezer évig együvé tartoztunk, s a történelem vaskényszere által rajzolt abszurd határok dacára ma is összetartozunk.

Budapesten működik a két csillagos Stand, továbbá az egy csillagos Babel, Borkonyha, Costes, Essencia és Salt, Esztergomban a 42, Tatán a két csillagos Platán és Őriszentpéteren a tavaly csillagot nyert Pajta.
Nem csoda, hogy sokak számára a „Taste of Trasylvania” fesztivál-sorozat fő vonzerejét az jelenti, hogy „házhoz hozzák” a csillagos élményt, alighanem ennek köszönhető, hogy a séfeknek a vendégek szabályos rohamával kellett szembenézni a fesztivál második napján, s hogy már kora délután hosszú sor alakult ki a rendeléseket átvevő két kasszánál. Nézzük akkor először a rendezvényre meghívott csillagos éttermeket.
A Trucza Adorján ötletgazda-főszervezőhöz és a Páva csapatához megközelítésben, filozófiában talán legközelebb álló Salt étterem két fogással jelentkezett a fesztivál első napján. Egy füstölt burgonyahabbal körített körömpörkölttel, amihez a pörköltet formázva dermesztették meg, majd kérget sütettek rá, s végül koncentrált, selymes mártással, mikrozöldekkel és ehető virágokkal tálalták. A módszertan (dermesztés, tálalás előtti pirítás) tekintetében hasonlót a Veszely csárdában ettem, utóbbinak ez a legsikerültebb signiture fogása. Nevezzük ezt konzsenialitásnak.
A másik kompozíció feketeribizli-leveles bárányterrine volt, ami hasonlóan átütő élményt adott, sokat hozzátett a turbolyából, citromfűből, mentából, korianderből és mizunából álló levélegyveleg. (Utóbbi a kyouna, a japán mustár zöldje, a Kárpát medencében kevesek által használt alapanyag.) Lehet, hogy csak én magyarázom bele e két fogásba, de úgy tűnik, mintha a tálalást mindvégig személyesen felügyelő Tóth Szilárd igyekezett volna egy belsőmagyarországi hagyományos népi fogást megmutatni a fesztivál közönségének, illetve egyet, melyből kiderül, hogy az erdélyi ízvilágot miként értelmezik.