Selyemhernyóbáb, kínai pacalsaláta, sertéskörmös polip – idén is fergeteges élményt nyújtott a Gourmet-fesztivál

Idén is parádés volt a felhozatal a minőségközpontú vendéglátóegységek legnagyobb Kárpát medencei seregszemléjén, a Millenáris parkban megtartott Gourmet fesztiválon.

Wang mester, aki vérbeli Tiktok influenszerré nőtte ki magát a humoros keretezéssel bemutatott inspiráló receptjeivel, új vendéglőt nyitott nemrég az Eastwin udvarban a már meglevők mellett. Jelenleg is működő éttermei közül a legrégebbiről, a Gizella utcairól szóló rovatbeli beszámolót itt olvasható. Az első világhálós reflexiókból megtudhattuk, hogy selyemhernyóbábot is kínálnak. Erős fenntartásaim vannak a rovarevéssel szemben, mint általában mindennel, amit a klímaváltozás elleni harc örvén igyekeznek lenyomni a torkunkon, a műhústól a teljesen vegán életmódig, de úgy vélem, mindent meg kell kóstolni legalább egyszer. 

 

Másrészt meg Wang mesternek a bizalmi indexe igen magas nálam, miután majdnem minden éttermében megfordultam, még olyanokban is, melyeknek lehúzta már a redőnyét, mint a Telepy utcai, valamint a Váci utca vonzáskörzetében működött fine dining kísérlet, a Mandarin. A Gourmet-ra is elhozta e bizarr fogást, több, mint egy tucat további mellett, kétség nem fért hozzá, hogy megrendeljük. Nem lesz visszatérő elem a tányérunkon, de élvezhetőnek ítéltük, el is fogyott hamar. 

Megkóstoltuk a „Lu” pacalsalátáját is tőle, amihez az alapanyagot markánsan fűszerezett lében főzték meg, majd zöldségekkel és bőséggel adagolt zöld korianderrel tálalták. Versenyt dicsértük a fogást gasztroturné társammal, az e rovatban is közlő sörbloggerrel, Vásárhelyi Istvánnal. Nem meglepő ezek után, hogy a sörök és ételek harmonizálásának első számú magyar szakértőjével sört ittunk e két fogáshoz (is), közelebbről az Etyeki Sörmanukfaktúra „Men Come and Go” nevű mangós sour-jét, mely a pacal remek társának bizonyult.

 

S ha már szóba került e megosztó, ámde kultikus alapanyag: az idei esztendő egyik legkellemesebb élménye volt a Pasarét bisztró pacalpörköltje, aminek helyi értékét az is növelte, hogy a főváros nem igazán erős ebben a műfajban. Nem tudnék egyetlen olyan éttermet mondani, melynek állandó étlapján szerepelne egy országos top tízbe kívánkozó produkció. Sajnos a Pasarét bisztróban is alkalmi ajánlat volt. 

Közös örömünkre viszont ide is elhozták e fogást, filézett sertéskörömmel, friss zöldekkel tálalva, mesés volt, adta azt a bizonyos teljességélményt, amikor az ember sem elvenni nem akar egy kompozícióból, sem hozzátenni bármit. 

 

Megkóstoltuk a Pasaréti bisztró standjánál a rebarbarás kacsamájat is, mely kívül pörzses, belül krémes volt, ahogy annak lenni kell, frissen reszeltek rá szarvasgombát, majd szarvasgombás burgonyapürén tálalták. A püré több vajjal még meggyőzőbb lett volna, de így is megelégedésünkre szolgált ez a kombó, mely hűen igazolta azt az alaptézist, hogy semmi nem pótolhatna a friss szarvasgombát, a dimetil-szulfiddal megnyomott, sokak által használt aromás termékek végképp nem.

 

A Next bisztró többek között egy rendkívül izgalmas surf and turf-fel érkezett, egy faszénparázson, helyben grillezett polippal, amit körömpörkölt mártásban szolgáltak fel. A séf ügyesen bánik ezzel az alapanyaggal, mint azt már tapasztaltam e remek debreceni étteremben, ezúttal is kifogástalan volt a polipos fogás, ízre, állagra egyaránt. Megkóstoltuk a görögdinnye-gazpacho-t is, ami kecskesajt gyöngyökkel tálaltak, a molekuláris konyha fel kacsintva. Ízbomba volt ez is, kellemes állagjátékokkal kísérve.

Amikor a legjobb gasztro-pubokról esik szó, megközelítésem, mi tagadás, sörcentrikus, eleve azok közül kerül ki a kategóriagyőztes nálam, melyek a legjobb főzdék kínálatából nyújtanak érdemleges választékot, és emellett gasztronómiai szempontból is emlékezeteset produkálnak. Ha megfordítjuk a sorrendet, és a gasztronómia felől közelítünk azzal a lábjegyzettel, hogy a sörök zöme is a prémium kategóriába tartozzon, mindenképpen említésre érdemes a legjobbak között a Petrol BBQ, melyről volt már szó e rovatban.

 

Tőlük újrakóstoltuk a koreai csirkeszárnyakat, amit pazarul sikerült kimchivel szolgáltak fel ezúttal, melyről ki merem jelenteni, hogy jobbat sehol nem kóstoltam, koreai éttermekben sem. El is beszélgettünk a témáról a perfekcionista tulajdonossal, aki személyesen tette elénk a fogást. 

Kóstoltunk tőlük egy marhapofa-burgert is, mely szintén megelégedésünkre szolgált, mint megtudtuk, a húst öt órán át smokerben hőkezelték, majd 80 fokon 12 órát marhafaggyúban konfitálták, szavakba foglalhatatlan eredménnyel.

 

A tiszalöki Horgonyzó standjánál is megálltunk, megkóstoltuk a gyros-kiflit, mely megnyerő gasztro-gegnek bizonyult, kiflibe rejtették az ügyesen fűszerezett húsnyársat s az egyéb belevalókat. 

 

Nem hagytuk ki ezúttal sem a Michelin ajánlással rendelkező étterem legendás harcsatepertőjét. Olyan ez a fogás nekünk, mint egy telibetalált rockszám refrénje, lásd például a Ringasd el magad!-ot az LGT-től, a Gyöngyhajú lányt az Omegától, vagy a Good bye London!-t az Illéstől. Nem tudjuk megunni, minden alkalommal visszatértünk hozzá, bár alapvetően az újdonságokat szoktuk keresni. Első ízben itt írtam erről a slágerfogásról.

 

Két desszerttel zártuk az élvezkedést, melyeket gombhoz a kabátot alapon, egy édes kontextusban is jól működő sörhöz, az Etyeki Sörmanufaktúra „Thirsty Heroes” névre hallgató Milk-Stoutjához választottunk. Juhos Joci „Fekete Bársony” nevű csokis süteménye korrekt volt, élvezetes, míg Kelet-Magyarország talán legjobb cukrászdájának, a nemrégiben új helyre költözött debreceni Jardin-nek a meggyescsokis desszertje katartikus íz- és állagjátékaival az idei Gourmet-s kalandozásunk méltó zárását képezte.

Borítókép és fotók: Borbély Zsolt Attila