Jakab József: Több, mint futball
Vegyes indexekkel nyitottak a főbb európai tőzsdék pénteken.
Jó a hangulat a nemzetközi tőzsdepiacokon, így várhatóan a Budapesti Értéktőzsdén is nyereségben nyithatnak a részvényárfolyamok, de a folytatás bizonytalan, több amerikai makroadat is befolyásolja.
Eljárás indult három szerb állampolgárral szemben, akiket szerdán a stabil hőkamera jelzése alapján fogtak el tiltott határátlépés miatt.
A Vállalkozók Napja keretében nyolcadik alkalommal adják át pénteken a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjat; a gála helyszíne idén is a Művészetek Palotája lesz Budapesten.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik szerdán a kora esti órákban egy tompai férfi záratlan lakásába hatoltak be – közölte a rendőrség.
Péntek reggel a csütörtök délután elért szint környékén ingadozott az euró és a forint árfolyama; az eurót pénteken kora reggel 277,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök éjszakai 276,70 forintos, illetve a csütörtök délutáni 277,70
Ötödik csoportmérkőzését is megnyerte az Európa-ligában a CSZKA Moszkva együttese, így – a Zenithez hasonlóan – továbbra is hibátlan mérleggel bír. A csütörtöki játéknapon vívta ki a továbbjutást a Liverpool és a Villarreal csapata is, a Palermo viszon
Pénteken tartja Brüsszelben a belga uniós elnökség alatti utolsó ülését az EU bel- és igazságügyi tanácsának igazságügyi szekciója. A napirendi pontok megtárgyalása után Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ism
Folyékony oxigént szállító tartálykocsiba rohant egy személyautó pénteken kora reggel a 8-as főút Csór és Székesfehérvár közötti szakaszán; a balesetben egy ember meghalt, három megsérült – közölte a rendőrség.
Egy 78 éves oroszlányi asszonyhoz kéredzkedett be egy férfi még október 25-én a déli órákban. Elterelte az idős hölgy figyelmét, és ellopta a bankkártyáját, amely mellett a PIN-kód is ott hevert – írja a Kemma.hu.
Pénteken hajnalban halálos kimenetelű baleset történt a 4-es főúton a 102-es kilométerszelvénynél, a szolnoki elkerülő szakaszon, amikor egy teherautó és egy személygépkocsi frontálisan ütközött – tájékoztatta Szabó Zita rendőr őrnagy, a Jász-Nagykun-S
Faramuci helyzetben van Lengyeltóti önkormányzata: a város területén, ősparkos környezetben álló rokokó kastély nem a település tulajdona, így hiába képvisel még romosan is nagy értéket, tétlenül kénytelenek nézni állagromlását. Az épület rejtélyes, offsh
Hermann Hesse gondolata
A spanyol El Mundo kubai rovata úgy tudja az Egyesült Államok törvényhozásának döntéseit publikáló The Hill nevű napilapból, hogy amíg le nem jár Barack Obama ciklusa, addig biztos nem enyhül tovább a Kuba ellen még 1962 februárjában elrendelt - kereskede
A kolumbiai El Tiempo meg nem nevezett forrása szerint mégis él Tanja Nijmeijer, vagyis az a holland születésű gerillalány, akit szeptember végén még halottnak hitt a dél-amerikai ország sajtója. Ezek szerint túlélte a kolumbiai légierő szeptember 22-én v
Két év alatt újabb négyszáz fővel növeli foglalkoztatottainak számát a TDK-EPC csoporthoz tartozó Epcos Kft. Szombathelyen – jelentette be Takács Balázs, a társaság magyar ügyvezetője a város vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a következő hónapokban megduplázza, 450 milliárd dollárra növeli hitelnyújtó képességét – jelentette a The Wall Street Journal csütörtökön.
Az előzetes várakozások szerint a magyar csapat a középmezőnyben végezhet a 2011 nyarán sorra kerülő hajléktalanok világbajnokságán. Az eseményre férfi és női csapatok is leadták nevezésüket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
A hőség folyamatosan növeli a fogyasztási értékeket.
Most mi lesz?
Reális az esély ötvenöt éve nem látott magyar bravúrra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.