Boros Imre: A neoliberális monetarizmus baseballütője
Nem mond le posztjáról az angol válogatott svéd szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson azok után, hogy csapata – a játéknap legnagyobb meglepetését szolgáltatva – kikapott Észak-Írországtól Belfastban a világbajnoki selejtezőn.
Tetten értek egy drogkereskedőt Erzsébetvárosban - értesült a HavariaPress.
Több mint 37 ezer Wagon R+-t hív vissza a sebességváltó lehetséges meghibásodása miatt Európában a Suzuki. Tájékoztatáuk szerint a váltókábel burkolata törésveszélyes, amelynek bekövetkezése esetén sokkal akadozóbbá válhat a váltási folyamat, sőt, extrém
A bor, a gasztronómia és a kultúra ünnepe a tizennegyedik Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál, amelyet szeptember 8-11. között rendeznek meg a budai Várban és Szentendrén, a Skanzenben. Magyarország legrangosabb borszakmai rendezvényén 12 ország
Ismét szélhámosok károsítottak meg több családot szerdán Vas megyében - értesült a HavariaPress.
Bérgyilkosságra készült az az ukrán banda, melynek három tagját még hétfőn elfogták, mikor a gyanú szerint ki akartak rabolni egy férfit a III. kerületben – értesült az egyik bulvárlap. Emlékezetes: az egyik menekülőt eltalálta egy lövés, így őt éle
Számos, állami pénzből gazdálkodó intézmény mindennapi működése vált kérdésessé a kormány által előírt 500 milliárd forintos zárolás következtében. Több intézmény már most jelezte: ha nem kapja meg a működéséhez szükséges, előzetesen rögzített pénzét, sem
Egy budapesti férfi holttestét találták meg a Bács-Kiskun megyei Szelidi-tóban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Egy nyereményjáték győzteseként hívta fel a sértettet.
A Széchenyi-díjas történészprofesszor 82 évet élt.
Négy ember meghalt, hármat életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.