Tabajdi Csaba: A Fidesz hagyjon fel Magyarország kettészakításával
Ketten meghaltak, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek abban a balesetben, amely éjszaka történt Heves megyében Bélapátfalva és Szilvásvárad között. Egy személyautó a vasúti sínekre került, majd felborult.
Az APEH új eszközt kapott a kezébe az építtetők adóhatósági adatszolgáltatásáról szóló rendelettel. A feketegazdaság visszaszorítását célzó jogszabály alapot teremthet a feltűnő vagyongyarapodás és az áfaelszámolások vizsgálatához. Nőnek az adminisztráció
Megbízásának lejárta előtt távozik a T-Mobile Magyarország éléről Sugár András vezérigazgató - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, a Westelt, új nevén a T-Mobile-t 1993 óta irányító szakembernek a Magyar Telekomnál ajánlottak fel vezérigazgató-helye
Az államháztartás eredményszemléletű hiánya a GDP 5,8 százalékát tette ki tavaly – derül ki a 2004. évi zárszámadási törvényjavaslatból. A deficit jóval meghaladja a 4,5 százalékos előirányzatot, de az ez év elején közölt 5,4 százaléknál is jelentős
A második helyen végeztek a magyarok az ultrakönnyű kategóriájú repülők Franciaországban rendezett világbajnokságán.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Veres János pénzügyminiszterrel közösen külön tájékoztatót tart ma a költségvetésről.
A Google körül forog a világ: gyors egymásutánban bejelentették a Google Talkot, ami határozott kacsintás az új trend, a netes telefónia felé és a Google Desktop Search felbúsztolt változatát, amivel a cég beljebb lép azon a vidéken, ahol évtizedek óta eg
A hazai lóversenysport történetében első alkalommal egy hétvégén, egy pályán, mindkét szakágban, azaz az ügetőn és a galoppon is nemzetközi versenynap lesz a megújult Kincsem Parkban.
Az elmúlt hetekben kibontakozó nemzetközi olajhisztéria hatására a hét végétől Magyarországon is magasabb üzemanyagárakra számíthatunk.
Meg kell fizetni az iparűzési adót – derül ki a Fővárosi Közigazgatási Hivatal legfrissebb állásfoglalásából. A Deloitte szakértője szerint még nem lefutott az ügy, hiszen a perek csak most indulnak, és jók az esélyek. Az iparűzési adó jogszerűségét
Richelieu gondolata
Súlyos személyi veszteségeket okozott a Reutersnek az iraki háború: eddig négy operatőrüket lőtték le az amerikai katonák. A brit hírügynökség egyik munkatársát most engedték ki három napi kihallgatás után Bagdadban az amerikaiak. Szerencséje volt: kolleg
Közel másfél millió tanuló (1 416 337 diák) kezdi meg a 2005-2006-os tanévet ma reggel. Közülük mintegy 700 ezren kapnak ingyenes tankönyvet, míg a többi gyermek szüleinek fizetnie kell. A családokra háruló anyagi teher a tankönyv ingyenességétől függetle
Összesen mintegy 5,5 milliárd forintra becsülik Udvarhelyszéken az árvízkárokat – derül ki a Hargita megyei prefektusi hivatal összesítéséből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
Boldván jég esett, máshol heves zápor alakult ki.
Being a Hungarian official is an identity.
A holland óriási küzdőszelleme ezúttal sem mondott kudarcot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.