- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum
Az M6 Duna konzorcium építheti az M6-os autópályát
Kisodródott egy autó a Finn-ralin, négy sérült
Négyen megsérültek, amikor a finnországi világbajnoki futam második szakaszán az egyik versenyző kisodródott a pályáról, és elütötte az ott állókat. A baleset sérültjei közül egyet kórházba szállítottak, hármat pedig kisebb zúzódásokkal a helyszínen ellát

Az M6 Duna konzorcium építheti az M6-os autópályát

Kisodródott egy autó a Finn-ralin, négy sérült
Négyen megsérültek, amikor a finnországi világbajnoki futam második szakaszán az egyik versenyző kisodródott a pályáról, és elütötte az ott állókat. A baleset sérültjei közül egyet kórházba szállítottak, hármat pedig kisebb zúzódásokkal a helyszínen ellát

Nagyot kaszál a Medgyessy család
A Medgyessy család újabb tagja kapott közvetve megbízást többségi állami tulajdonú cégtől – tudta meg a Magyar Nemzet. Tavaly december óta Medgyessy Ildikó, a miniszterelnök előző házasságából született lánya az ügyvezető igazgatója és százszázaléko

Egy tonna heroint találtak a határőrök
Egy tonna heroint foglaltak le az orosz határőrök Tádzsikisztánban.

A bugaci puszta vicinálisa
Augusztus 7-én rendezik meg a hagyományos „bugaci pöfögést” a Kecskeméti Kisvasúton. A „Bugaci Kispöfögő barátai” ezúttal ismét tehetnek egy feledhetetlen utazást Bugac felső állomásig a 490,053 psz-ú gőzmozdony vontatta nosztalgia

Lőporhintés
Őrizetbe vették a Pyro-Technik Kft. két vezetőjét, illetve azonosították a detonáció áldozatait. A rendőrség már cáfolja az előzőleg megerősített értesülést, hogy robbanószerkezetet találtak a törökbálinti detonáció helyszínén; a jelenlegi kijelentések sz

Népszerűtlenebbek a balatoni szállodák
Több mint egytizedével kevesebb éjszakát töltöttek a vendégek januártól júniusig a balatoni négycsillagos szállodákban, mint tavaly.

Felgyújtottak egy játszóteret Tatabányán
Az ismeretlen gyújtogatók gázolajjal locsolták le a játszószereket és az alattuk lévő homokot, ám szerencsére az impregnált fából készült játékok nem lobbantak lángra, viszont jelentős részen megolvadt a felületük – közölte az Objektív Hírügynökség

Rendkívüli parlamenti ülést tartana a Fidesz
Augusztus 19-re kezdeményezte a rendkívüli parlamenti ülés összehívását a Fidesz. Rogán Antal, a párt frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy a közelmúltban nagy vitákat kiváltó kérdéseket szeretnék napirendre tűzni.

Elhagyta Irakot a síiták legtekintélyesebb vezetője
Szisztani nagy ajatollah hírügynökségi jelentések szerint szívbeteg, és gyógykezelésre indult Nagy-Britanniába.

Forma 1: Button a Williamsnél

Műszaki hiba okozta az esztergomi vízszennyezést
Továbbra is tilos vezetékes vizet inni vagy azzal főzni Esztergomban, Esztergom-kertvárosban. és Tokodaltárón. Ennek oka, hogy a múlt héten veszélyes anyag került a Dunába a Dorogi Hulladékégetőből.

Baleset miatt torlódás az M3-ason
Az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán a Shell benzinkút vonalában két baleset is történt, emiatt csak egy sávban lehet közlekedni - jelenti az uno.hu.

Lendvai: Nem leprás, csak bárányhimlős az MSZP
Lendvai Ildikó a Kossuth rádió Háttér című műsorában a szocialista párt belső torzsalkodásáról, Kovács László új megbízatásáról, az erősebb pártról és erősebb miniszterelnökről – amely szerinte együtt jár – beszélt.

Hazánk fokozatosan veszít vonzerejéből
A Handelsblatt szerint az unió három legnagyobb most felvett tagállama elveszítette a nyugati befektetők számára a vonzerejét és az a veszély fenyegeti őket, hogy a térség többi országával szemben visszaesnek.

Zuhannak a Jukosz részvényei

Kétmillió forintnyi hamis pénzt találtak
Kétmillió forintnyi hamis pénzt foglalt le egy rajtaütés során a debreceni rendőrség, de még mintegy ötmillió forint, viszonylag jó minőségű hamis bankó lehet forgalomban – közölte Debrecen rendőrkapitánya. Lelesz György elmondta: a számítógéppel és

Tízmillió dollárt lopott egy hacker
Egy huszonnégy éves bukaresti hacker, Cristian Mateias – akit az internetes szubkultúra „Dr. Mengele”, illetve „Metal” álnéven ismer – nemsokára egy Los Angeles-i bíróság elé fog kerülni.

Megszorítás helyett pluszpénz a védelmi tárcának
700 millió euróval többet kap jövőre a francia védelmi tárca – Belgium ki akarja vonni a forgalomból az 1 és 2 centime-os pénzérméket, ezzel a finnek és a hollandok után a belgák is csatlakoznak az „aprópénz-ellenes” országokhoz.

Fontos híreink
Derüljön ki végre: káros vagy jótékony hatású a kávé?

Kapitánya kitálalt Mohamed Szalah helyzetéről, a liverpoolinak az ő rekordjára fáj a foga

Az írek elleni kiesés borzalmától Szoboszlai szárnyalásáig

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Átütő siker a DPK háborúellenes gyűlése, mindenhol megteltek az arénák + videó
A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

Szentkirályi Alexandra: A politika nem labdajáték és nem pontgyűjtésről szól, az emberek jövőjével kell foglalkoznia
A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó
Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Kitereléses ellenőrzéseken is tettenéri a NÚSZ a külföldi bliccelőket
Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.
Külföldi híreink

Clinton miatt visszafelé sülhet el az Epstein-ügy
A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Referendumot kezdeményez a román elnök a bírák és ügyészek körében
Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók
Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Ő többet szenvedett!” – mesélnek a Gyűjtőfogház rabjai
A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.

Két nagyszerű góllal növelte a dicsőségét a magyar légió
Schäfer András a Bundesligában, Keresztes Krisztián a skót élvonalban talált az ellenfél kapujába.

Megállították az időt a Vigadóban: Így néznek ki a fixált homokanimációs képek, amiket látnia kell!
Cakó Ferenc jubileumi kiállítása január 15-ig tekinthető meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

