Az unió nyithat Marokkó felé
A belga Európa-ügyi miniszter szerint az uniónak nyitnia kellene a mediterrán térség felé.
A belga Európa-ügyi miniszter szerint az uniónak nyitnia kellene a mediterrán térség felé.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,74 pontos csökkenéssel 11554,57 ponton nyitott pénteken. Ez 0,2 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki zárásnál.

A legutóbbi közvéleménykutatások szerint a franciák 63 százaléka vélekedik úgy, hogy az országban „túl sok az arab”. A külföldi sajtóban sem igazán jó a franciaországi muzulmánokról kialakult kép.


Öt sérültje van annak a balesetnek, amelyben négy autó ütközött össze a 4-es főúton péntek reggel – tudta meg a HavariaPress.


Az előző éveknél keményebb bértárgyalásokra lehet számítani a kormány és a fennhatósága alá tartozó közszféra között – adta hírül a Napi Gazdaság.

Akár már az idén elindulhat hazánkban az egy csomagban kínált internet alapú telefon-, adatátviteli és videoletöltési szolgáltatás – számolt be a Világgazdaság. Az alapszolgáltatások bevételei csökkennek, így a nemzetközi telefontársaságok és a kábe

Az év folyamán a vezetők kevesebbet pihennek, mint a beosztottak, de a nyáron mindenki elmegy néhány hét szabadságra. A Magyar Suzuki Rt.-nél a termelés három, az irodai munka két hétre áll le, így mindenki ekkor megy szabadságra.

Az olajárak emelkedésének az európai országok - Nagy-Britanniát és Norvégiát kivéve - és a fejlődő országok ihatják meg a levét.

Elkeseredett harcok dúlnak a koalíciós csapatok és a síita milícia egységei között Irakban – számolt be a BBC. Az amerikai légierő Nedzsefben, a síiták szent városában bombázásokkal támogatja a koalíciós erőket a leghevesebb összecsapások során azót

Az iraki síiták radikális vezetője Muktada az-Szadr a júniusban kötött tűzszünet helyreállítását sürgette, miután ismét kiújultak a harcok Nedzsef városában. (Magyar Rádió)

Leszállás közben eddig tisztázatlan körülmények között kis magasságból földhöz csapódott egy motor nélküli egyszemélyes sárkányrepülő csütörtökön délután Budapest III. kerületében, Testvérhegy közelében - értesült az Objektív Hírügynökség a BRFK Kommunik

Az eddigi keleti irányú támadások után most dél felől érzik magukat veszélyeztetve a hazai cukorgyártók, ugyanis Szerbia és Montenegró holnaptól ismét vámmentesen szállíthat cukrot az EU-ba.

Lokalizálták péntekre virradó éjszaka a törökbálinti pirotechnikai raktárban keletkezett tüzet a tűzoltók, s az ideiglenesen kiköltöztetett környékbeli, hozzávetőleg 40 lakó is visszatérhetett otthonába - közli a privatbankar.hu.

Nem volt bűncselekmény a miniszterelnök „beintős” videójának televíziós közlése – derül ki a Soproni Rendőrkapitányság határozatából, amelyben megszüntette a Soproni TV feljelentése alapján elrendelt büntetőeljárást.


Bár a kormány a gazdasági mutatók folyamatos javulásáról tájékoztatja a közvéleményt, a pénzügyi tárca költségvetési beszámolójának legújabb adatai negatív rekordot döntöttek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.