Megugrott a kereslet az olimpiai jegyek iránt
Az augusztus 13-án kezdődő athéni ötkarikás játékokra az elmúlt héten több mint 80 ezer jegyet adtak el.
Az augusztus 13-án kezdődő athéni ötkarikás játékokra az elmúlt héten több mint 80 ezer jegyet adtak el.
Medgyessy Péter bejelentette, hogy Gergényi Pétert kérte fel az országos rendőr-főkapitányi poszt betöltésére – értesült a HavariaPress. A kormányfő ezt az MSZP vezetőségének háromórás megbeszélése után közölte, amelyen Gergényi is részt vett.
Bár szakértők szerint egyelőre nem beszélhetünk kormányválságról, a piacok a vártnál érzékenyebben reagáltak a hírekre: gyengült a forint, esett a tőzsde - írja a privatbankar.hu a Gazdasági Rádiónak nyilatkozó szakértőkre hivatkozva.

A dorogi hulladékégető üzem egyik tárolójából múlt héten pénteken 150 köbméter veszélyes vegyi anyag és fáradtolaj ömlött a kenyérmezei patakba, majd onnan a kis-Dunába, ezért az illetékes környezetvédelmi felügyelőség feljelentette az üzemet.

Huaraz városa közelében szakadékba zuhant egy busz. A baleset során több mint 30-an életüket vesztették, 15-en pedig megsebesültek.

A Balaton-felvidéken erre a szezonra már bezárt a Művészetek Völgye – hangzott el a Magyar Rádióban.

Szerdán emelkedik a gázolaj ára, mivel a nemzetközi piacokon tovább növekedtek a kőolajárak – jelenti a HavariaPress.

Elvállalta az Országos Rendőr-főkapitányság vezetését Gergényi Péter – értesült a HavariaPress. Budapest jelenlegi rendőr-főkapitánya egy hónapja szerepel a lehetséges jelöltek között.

Az Energia Klub forrásai szerint a paksi kettes blokk indításához szükséges lépések hétfőn megkezdődtek, folynak a tesztelések, melyek alapján eldönthető, hogy alkalmas-e a reaktor az energiatermelésre. Az Energia Klub környezetvédelmi szervezet felszólít

A Deutsche Welle riportfilmje a kelet-közép-európai jobboldali populisták sorában megemlíti Orbán Viktort is, a volt magyar miniszterelnököt gyakorlatilag egy kalap alá véve a szlovák Vladimir Meciarral és a lengyel Andrzej Lepperrel. Az alábbiakban a rip

Az Egyesült Államokban a luxusautók gyártóinak találkozóján kiderült, hogy az ukránok vásárolják a legdrágább limuzinokat, hiszen ők vették meg a Maybach limuzinok egyharmadát.

Ukrajnában letartóztattak azt a hét személyt, akiket gyermekpornográfia készítésével és terjesztésével gyanúsítanak, és akik a fényképek és videofelvételek elkészítéséhez állítólag több mint másfél ezer 8-16 éves kislányt vontak be.

Szirénapróbát tartanak Pakson az atomerőmű 30 kilométeres körzetében – adta hírül a Krónika.

Baán Lászlót nevezték ki a Szépművészeti Múzeum új főigazgatójának – értesült a HavariaPress.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hulladékgazdálkodási osztályának közlése szerint jövő év augusztusától a gyártói felelősség elve alapján a gyártónak, illetve a hazai forgalmazónak kell megoldania az elektronikai hulladékok visszavételét és hasz

Több százezer forintot raboltak az áldíjbeszedők ma egy idős baracskai asszonytól – értesült a HavariaPress. A 76 éves egyedül élő sértettnek akkor lett gyanús a magát díjbeszedőnek kiadó nő, mikor az a személyes holmijai között kezdett keresgélni.

A ma megnyitott Budapest-Peking-Budapest járattól évente 25 ezerrel több utast és 3 milliárd forint többletbevételt vár a Malév – közölte a privatbankar.hu.

Magát rendőrnek kiadva csalt ki egy férfi pénzt egy autóstól Heves megyében – értesült a HavariaPress. Az ismeretlen azért kért pénzt, mert nem jelentette fel a lejárt forgalmi engedéllyel közlekedő sofőrt.

Az Interpol segítségével hozták haza Belgiumból múlt héten azt a férfit, akit a Magyarországon másfél éve köröztek – értesült a HavariaPress.

Ma sem írta alá az adás-vételi szerződést Kuti István és Varga Zsolt, így a Balaton FC jogán az élvonalba tartó diósgyőri futballcsapat körül még minden bizonytalan.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

Védőoltással megelőzhető a baj.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

A történelem egyik legnagyobb rejtélye: a strasbourgi táncjárvány .

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.