Döntős a magyar asztalitenisz-válogatott
Európa-bajnoki döntőbe jutott a magyar női ifjúsági asztalitenisz-válogatott.
Európa-bajnoki döntőbe jutott a magyar női ifjúsági asztalitenisz-válogatott.
A britek 70 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt, legkésőbb 2030-ig, ezzel teremtve lehetőséget a magasabb nyugdíjak biztosításához – írja a BBC Online nyomán a FigyelőNet.
Napi 10 millió forintért 1500 köbméter vizet locsolnak szét Budapesten. Nappal főként a lakótelepeken, éjszaka pedig a forgalmas főútvonalakon és a hidakon.
Európa-bajnoki döntőbe jutott a magyar női ifjúsági asztalitenisz-válogatott.

A britek 70 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt, legkésőbb 2030-ig, ezzel teremtve lehetőséget a magasabb nyugdíjak biztosításához – írja a BBC Online nyomán a FigyelőNet.

Napi 10 millió forintért 1500 köbméter vizet locsolnak szét Budapesten. Nappal főként a lakótelepeken, éjszaka pedig a forgalmas főútvonalakon és a hidakon.

Bár környezeti károk okozására hívta fel Ukrajna figyelmét az Európai Unió, a kijevi kormány mégis úgy döntött, hogy folytatja a Duna-deltánál elvezető csatorna építését – hangzott el a Magyar Rádióban.

Szakmaiságot nélkülöző, teljesen elfogadhatatlannak minősítette a főpolgármesteri hivatal által beterjesztett parkolási díjemelési javaslatot a Fővárosi Közgyűlés Városüzemeltetési Bizottság alelnöke. –Az eddig is hibás szempontok alapján kezel

Az idei francia kerékpáros körverseny legaktívabb versenyzője térdsérülés miatt adta fel a további küzdelmeket.

Eddig tisztázatlan körülmények között veszítette életét ma két férfi – értesült a HavariaPress.

Az elmúlt év márciusa óta felszámolás alatt álló diósgyőri kohászati cég, a DAM Steel Rt. új tulajdonosa a Dunaferr Rt. mögött álló ukrán–svájci tulajdonos, a Donbass-csoport lesz.

Még ebben az évben megkezdi működését a Vajdaságban egy új magyar televízió. A csatorna nem kereskedelmi és nem is állami, hanem „civil” lesz: a médiumot a Mozaik Alapítvány fogja működtetni.

Eldőlt, hogy a magyar teniszválogatott hazai pályán fogadhatja majd Szerbia-Montenegrót a Davis-kupában.

A KSH adatai szerint tavaly 104 350 forint volt a létminimum értéke egy háztartásra számítva, ami azt mutatja, hogy ez az összeg 8,9 százalékkal - az inflációnál nagyobb ütemben - nőtt 0 2002. évhez képest. A statisztikai hivatal adatai szerin

Jóváhagyták a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésén az athéni olimpiára utazó magyar csapat összetételét. Ennek megfelelően az augusztus 13-án kezdődő nyári játékokon várhatóan 212 sportoló képviseli hazánkat. Az egyéni olimpiai bajnokok nettó tíz,

Életét vesztette az a két román állampolgárságú férfi, aki mérgező gombát evett a múlt héten Debrecenben – tudta meg a HavariaPress.

Amennyiben a gondozatlan terület tulajdonosa nem írtja ki a gyomot, akkor akár 2 millió forint büntetést is kiszabhatnak rá – hangzott el az MTV híradásában. A köztelevízió beszámolója szerint, ma másfél millióan szenvednek szénanáthától

A szlovák földművelésügyi minisztérium törvény-előkészítési munkacsoportjának vezetője szerint csak szlovák állampolgárok igényelhetik vissza a Benes-dekrétumok alapján elvett földjeiket. Ez alól kivételt jelent, ha a szlovák állam nem sajátította ki a s

Az APEH kedd éjféltől már csak az új – U betűjelzésű – nyomtatványokat fogadja el, ugyanis holnapig kell leadni a havi és a negyedéves áfa-bevallásokat.

Mivel az elkövetkezendő napokban marad a 30–35 fokos kánikula, hazánkban elrendelhetik a hőségriadót, amelynek hatására az idős, illetve a szívbeteg emberek felkészülhetnek a tartós hőségre.

Megharapta egy intézkedő rendőr kisujját egy drogos fiatalember Szegeden – tudta meg a HavariaPress.

Az adótartozások behajtását vizsgálja az állampolgári jogok országgyűlés biztosának általános helyettese – adta hírül a radio.hu. Takács Albert azt kívánja megvizsgálni, okoz-e alkotmányos visszásságot a jelenlegi gyakorlat, miszerint a

Belehalt sérüléseibe az a fiatalasszony, akinek az autójába belerohant egy szabálytalanul előző személykocsi vasárnap a 6-os főúton – tudta meg a HavariaPress.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.

Prime Minister Viktor Orban spoke to Magyar Nemzet in a Christmas interview.

80 percent of Hungarians say no to conscription.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.