- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum
Az elismertségi listát magasan vezeti Orbán Viktor
Orbán Viktor került az elismertségi lista első helyére, a diákok 19 százaléka tartotta őt a leginkább elismerésre méltónak. Második helyen Göncz Árpád szerepel 13 százalékkal, harmadik helyen pedig Medgyessy Péter és Kertész Imre áll holtversenyben 4 száz
Csökkenéssel nyitott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,81 pontos csökkenéssel, 11.621,74 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,16 százalékos gyengülés.

Az elismertségi listát magasan vezeti Orbán Viktor
Orbán Viktor került az elismertségi lista első helyére, a diákok 19 százaléka tartotta őt a leginkább elismerésre méltónak. Második helyen Göncz Árpád szerepel 13 százalékkal, harmadik helyen pedig Medgyessy Péter és Kertész Imre áll holtversenyben 4 száz

Csökkenéssel nyitott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,81 pontos csökkenéssel, 11.621,74 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,16 százalékos gyengülés.

A PSZÁF nyilvántartásba vette a K&H Euró Fix 2-t

Csökkent a nők aránya az Európai Parlamentben

Dühödt kirohanás a papi cölibátus ellen
„ A kényszerű gyakorlat életeket tehet tönkre" – minősíti a katolikus egyház papjainak cölibátusát az HBO egyik rendezője – A Foreign Policy szerint az amerikai, arab nyelvű tévécsatorna népszerűbb kíván lenni a katari székhelyű, „

Irak: túszul eljtettek egy egyiptomi sofőrt

Tahitin szórják szét Marlon Brando hamvait
Los Angelesben elhamvasztották és nagyon szűk családi körben búcsúztatták a hétvégén elhunyt színész-óriást, Marlon Brandót - közölte a Magyar Rádió.

Terroristák az iskolapadban
Az ETA elítélt tagjai folytathatják egyetemi tanulmányaikat a baszk egyetemen - jelentette be a spanyol ítéletvégrehajtási intézmények vezetője. Az egyetem tanárai a hírre kilátásba helyezték felmondásukat – A latin-amerikai exelnökök barcelonai tal

Csak semmi burleszk, amerikaiak vagyunk
„Az angolok a fejünket veszik” – így fejezte ki aggodalmát egy interjúban Joel és Ethan Coen, a híres rendezőpáros, miután a Disney Studio felkérésére amerikai változatban forgatták újra a Betörő az albérlőm című filmet, egy 1955-ös klas

Fővárosi felújítások: akár októberig tartanak

Négy tengerészgyalogos esett el Irakban
Irak nyugati részén, az al-Anbar nevű tartományban négy amerikai tengerészgyalogos esett el kedden a harcok során – közli az AFP az amerikai hadsereg ma reggeli bejelentését idézve. A Fallúdzsát is magában foglaló régióban folytatott hadművelet kilenc

Robbanássorozat Bagdadban
Robbanások sorozata rázta meg az iraki főváros központját szerda reggel. Az amerikai hadsereg és az iraki belügyminiszter nem szolgált részletekkel a detonációk eredetét illetően – közölte az AP.

Hiller István meghirdette téziseit
Bemutatta tegnap az Új magyar szociáldemokrácia programjának vitairatát Hiller István, az MSZP alelnöke. Kiderült azonban: továbbra is büszkén vállalhatónak érzi a Magyar Szocialista Párt elnevezést, nem támogatja a párton belüli etikai kódex bevezetését,

APEH: a kártérítési összeg is evás bevétel

Rabbik Izraelből a magyarországi hitközségeknek
Több nagyobb vidéki zsidó hitközség a hazai rabbihiányra tekintettel határainkon kívül, többek között Izraelben próbál rabbit keresni – közölte érdeklődésünkre Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Törleszthet a Magyar Televízió – késhet az új székház felépítése
Egy újabb döntés nyomán négymilliárd-nyolcszázmillió forintot költhet el a Magyar Televízió (MTV), de ez sem elég a közmédium normális működtetésére. Az új székház felépítése is késhet.

Sakk-K.O.
Június 18. és július 13. között rendezik meg idén az V. FIDE K.O. Világbajnokságot Tripoliban. Magyar részről Ács és Almási indultak: utóbbi a negyedik fordulóban Kaszimdzsanov ellen vesztett, Ács Movszesziantól kapott ki a második fordulóban.

Elmélkedésre…
La Rochefoucauld gondolata

Még 37 nap...
... és kezdődik az olimpia!

Fontos híreink
Megújult az ország: metróvonal- és pályaudvar-felújításra tízmilliárdokat költött az állam Budapesten

Orbán Viktor: Alakul a csapat

Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak
Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Kocsis Máté klasszikus ételt készít karácsonykor + videó
A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam
A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Öngyilkosságot akadályoztak meg szenteste a rendőrök
Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.
Külföldi híreink

XIV. Leó pápa: Megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

„Újjászületés karácsonya” – így ünnepeltek a Szentföldön
A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

Amerikai zöld lámpa: eladhatja orosz tulajdonrészét a szerb olajcég
A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Nyugodj békében, Robbo…”, Robertson halála miatt gyászol a futballvilág + videó
A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

Meghalt Vera Valentyinovna Alentova, a szovjet–orosz filmművészet egyik utolsó nagy klasszisa
A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Fagyos hajnal, derültebb idő várható pénteken
A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

