- Magyar Nemzet
- Archívum

Kristóf Attila: Miért kapnak a halak...

Vajon mihez kezd a lopott műszerekkel?
Több mint 5 millió forintot érő zsákmánnyal távozott egy tolvaj Bánhalmán.

Sebeők János: Ökológiai balsors és ami mögötte van

Tolvajok a templomban
Isten háza sem szent a tolvajok előtt Tiszaföldváron.

Zsebesi Zsolt: Özil

Friss Róbert: Egymás között

Németh: A Nyugat-Balkán nem a folytonos problémák forrása
A külügyi államtitkár szerint Magyarországnak el kell érnie, hogy az Európai Unió napirenden tartsa a bővítést a nyugat-balkáni régió irányába. Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának keddi ülésén kijelentette: Magya

Kamion rohant az álló kamionba
Hétfőn a 8-as főút Csákánydoroszló és Gasztony közötti szakaszán két kamion ütközött össze.

Megdöbbentő dologról számolt be a szakértő Geréb-ügyben
Kivérzett állapotban vitték a szülő nőt a kórházba 2007. október 30-án – mondta Dombai Gyula szakértő az ügyészség által foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolt Geréb Ágnes büntetőperében

Szégyellte magát a firkás
Öt méter hosszban és két méter magasságban graffitizett össze egy házat egy fiatal férfi Pécsen a Zsolnay úton hétfő éjjel.

„Menő” lesz majd ellátogatni a határon túli magyarokhoz
A határon túli tanulmányi kirándulások tapasztalatairól szóló kérdőívet juttat el valamennyi magyarországi közoktatási intézménybe az Apáczai Közalapítvány – mondta Csete Örs, a közalapítvány igazgatója keddi, budapesti sajtótájékoztatón.

Egy utasokkal teli busz ütközött vonattal, 37 halott + Képek
Súlyos közlekedési baleset történt kedden Ukrajna keleti részében. Egy utasokkal teli busz ütközött vonattal egy vasúti kereszteződésben, a jelentések 32-37 halottról számoltak be.

Picit gyengült a forint
A dollár korrekcióját követve gyengült a forint kedd reggel: az eurót kedd délelőtt tíz órakor 274,15 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 273,78 forint után.

Törököket csempészett, elfogták
Öt török határsértőt találtak határrendészek a gyulai átkelőhelyen keddre virradóra – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Egy gyermek is megsérült
Öt ember sérült meg Szigethalmon közúti balesetben kedd reggel – közölte a rendőrség a honlapján.

15 éves gyereket erőszakolt meg a 19 éves fiatal
Egy 19 éves fajtalankodó férfit vett őrizetbe a rendőrség Tiszavasváriban, aki egy 15 éves fiút erőszakolt meg – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Hígítót öntött magára és meggyújtotta
Az utcán gyújtotta fel magát egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen; állapota életveszélyes – közölte a rendőrség.

Mobilra készült puskatárral állt elő a tankönyvkiadó
NTK Puskatár címmel készítette el első, mobilra készült oktatási szoftverét a Nemzeti Tankönyvkiadó, mely egyből a letöltési lista élére került.

Iskolába igyekezett a fiú
A visszapillantó tükrével sodorta el egy furgon a földút szélén gyalogló, iskolába igyekvő 15 éves fiút Kadafalva és Ballószög között.

Fontos híreink
Újabb lépéseket tett a kormány a magyarok védelme érdekében + videó

Különleges emlék Wittner Mária hagyatékából

Menczer Tamás: Az Orbán-kormány Brüsszel és Kijev útjában van

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Lázár János: Ha összefogunk, a semmiből is építeni tudunk + videó
Olyanra eddig nem volt példa, mint amit most az ukránok csinálnak.

Hatalmas Fidesz-előnyt mérnek több helyen is, mutatjuk a legfrissebb kutatás eredményét
A Tisza azt állítja, ezek billegő körzetek.

Menczer Tamás: Ahogy Bujdosó Andrea menekül a kérdések elől, az szégyenletes + videó
A Fidesz kommunikációs igazgatója reagált Bujdosó Andrea menekülésére.

Egyre kevesebb a mozgástér a háború miatt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy biztonságtechnikai szakértővel beszélgetett
Az ukrán háború egyre fojtogatóbb helyzetet teremt.
Külföldi híreink

Végrehajtja Brüsszel és Kijev alkuját Magyar Péter
A magyar kormánynak most az ukrán olajembargót kell először áttörnie.

Szijjártó Péter: A kormány visszautasítja a német beavatkozási kísérleteket a választási kampányba
Azért az kicsit sok, amikor egy német ember a történelmi örökség tekintetében oktatja Magyarországot, a magyarokat – fogalmazott a külügyminiszter.

Magyar Péterre számít Zelenszkij az ukrán gyorsított uniós csatlakozás ügyében
2027-ben már EU-tagok szeretnének lenni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Szoboszlaiékat egykor szomorító olaszok csodát tettek a BL-ben
A 98. percben dőlt el a párharc egy fejbe rúgás miatti videózás után.

Frank Lucas, az Amerikai Gengszter, a Kék Mágia heroin királya
Több fekete életét tette tönkre, mint amiről a Ku-Klux-Klan valaha is álmodott.

Rosta bánatára a Veszprém hozta a kötelezőt a BL-ben
A kielcei vereség után hazai pályán javított a Veszprém.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

