Interlagosban mérkőznek meg az F1-es versenyzők
Brazíliában, Interlagosban mérkőznek meg az F1-es csapatok versenyzői, ugyanis meghosszabbították szerződésüket a Formula One Managementtel.
Brazíliában, Interlagosban mérkőznek meg az F1-es csapatok versenyzői, ugyanis meghosszabbították szerződésüket a Formula One Managementtel.
Az öttagú Országos Rádió és Televízió Testület elnökének és két kormánypárti tagjának szavazatával több nemzeti társadalmi szervezetet „kirostált” a közmédiumok nagykuratóriumi szavazásából – értesült a Magyar Nemzet. A Fidesz és az MDF
Kósáné Kovács Magdának a szentatyát bíráló keddi kijelentéseiről Juliusz Janusz apostoli nuncius tájékoztatta a Vatikánt. A Szentszéken rosszallással fogadták, hogy az MSZP nem határolódott el politikusától, amelynek az a látszata, hogy Kósáné a szocialis

Biztossá vált, hogy a paksi atomerőműben kísérletet tesznek a súlyos üzemzavarral terhelt 2-es reaktorblokk újraindítására – derült ki tegnap. Koltai Tamás (Fidesz) emlékeztetett rá, hogy Medgyessy Péter néhány hete még nem látott lehetőséget az újr

Petronius gondolata

Orbán Viktor egykori miniszterelnök szerdán, Szombathelyen kijelentette: reális esélye van annak, hogy a Fidesz petíciójában foglaltak megvalósuljanak – számolt be az eseményről mtv.hu.

Az Európai Parlament közlekedési bizottságának szerdai ülésén a magyar megfigyelők kellemetlen helyzetbe kerültek amiatt, hogy a kormány elmulasztotta írásban beadni álláspontját az M6-os autópályával kapcsolatban.

Kolozsvár most épülő negyedeiben híres magyarokról nevezik el az utcákat – számolt be az erdely.com.

Remek formában játszott az Újpest, megszakadt a kék-fehérek kilenc meccsig tartó veretlenségi sorozata.

A 22. forduló (alapszakasz utolsó fordulója) eredményei, és a tabella állása.

Az Arany Ászok Liga 22. forduló.

Az Országgyűlés ma határozott a 13. havi nyugdíj előbbre hozataláról. Napirenden szerepelt még a Millenáris Park fejlesztése, a gyógyszerellátás helyzete, a Zengőre tervezett lokátorállomás ügye, a családon belüli erőszak esetében alkalmazható távol tartá

Ötletszegény a kormány, mert a felmerülő gazdasági problémákkal kapcsolatban azonnal a megszorításokhoz folyamodik – reagált Varga Mihály, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese a kormány mai megszorító intézkedésére.

A külföldiek szezonális munkavállalásáról szóló törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét kéri az Országgyűlés következő ülésén az MDF frakció. Míg például a romániai magyarok egy szezon alatt annyit kereshetnek, mint Romániában egész évben, a jelenlegi

A kereskedelmi elfogadóhelyeken történő bankkártyahasználat hazánkban növekedett leginkább Európában. A kártyacsalások száma azonban kevesebb itthon, mint az Európai Unióban – írja a napi online.

Április 25-én az aradi Tűzoltó téren állítják vissza eredeti helyére a Szabadság-szobrot – számolt be a Nyugati Jelenre hivatkozva az erdely.com.

A korábbi költségvetési kiadáscsökkentésen túl további 13,7 milliárd forint zárolásáról döntött a kormány, ami azt jelenti, hogy újabb 10 százalékos spórolásra kényszerülnek a minisztériumok.

"Zsebesek"

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.