Csúnyán búcsúzott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,31 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 21.942,87 ponton zárt pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 334,31 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 21.942,87 ponton zárt pénteken.
Súlyos közlekedési balesethez riasztották a szolnoki tűzoltókat pénteken délelőtt a 4. számú főút Szolnokot elkerülő szakaszán, a Szent István Tisza-híd és a Holt Tisza híd közötti szakaszon egy vashulladékot szállító konténeres tehergépkocsi és egy szemé
Negatív lépéseket jelentett be pénteken Magyarországgal szemben két nagy nemzetközi hitelminősítő is, az IMF/EU-tárgyalások félbemaradásával és a pénzügyi rendszer adóztatásával kapcsolatos aggályaikra hivatkozva.

Két évig tartó különös betörései és kalandos szökései miatt népi hős lett az Egyesült Államokban a „mezítlábas bandita”: a 19 éves fiatalembernek több mint 90 ezer rajongója van a Facebook közösségi portálon.

Egy meghibásodott műszer miatt jelzett füstöt szerdán a LOT légitársaság Varsóból Budapestre tartó járata. A szakemberek a leszállást követően nem találtak füstöt vagy arra utaló jelet az Embraer 170-es gépen – közölte Szilágyi Károly, a Budapest Airport

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény alapján a szocialista kormány oktatási és kulturális minisztere késve (2010. március 16-án) hirdette meg a törvény szerint az úgynevezett VI. kategóriába b

Barátai, pályatársai, tisztelői körében búcsúztatták Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt pénteken Budapesten a Farkasréti temető ravatalozójában.

Ezen a hétvégén is nagy forgalom várható a közutakon; lassítja a közlekedést, hogy az országos közúthálózaton kétszáz helyen végeznek útfelújítást – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Lassan elfogy az összes kiosztható IP-cím – állítják a szakértők. Ugyan a fogyás üteméről nem egyeznek meg a vélemények, leghamarabb az év végére, legkésőbb a jövő év végére teljesen elfogynak az elfoglalatlan IP-címek.

Péntek éjszaka hidegfront éri el térségünket, északnyugat felől egyre többfelé – főként nyugaton és északon – várható zápor, zivatar.

Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, ha eltűnünk a világból, az emberiség egésze lesz szegényebb – ezt a gondolatot fejtette ki pénteken Tusnádfürdőn Semjén Zsolt.• „Vízi autópály

2010. július 25.

Csütörtökön délután Pécsett mentőt hívtak egy kerékpároshoz, aki könnyebben megsérült, amikor egy parkoló gépjárműnek ütközött és elesett.

Hetven-nyolcvan kilométeres erősségű szél, tíz-tizenöt fokos lehűlés várható a hétvégén a Balatonnál is. A vízirendészet arra kéri a fürdőzőket, hogy fokozottan figyeljék a viharjelzést.

Fatolvajokat fogtak el a rendőrök Nógrád megyében pénteken.

A tavalyi mennyiségnek csak a felét takarították be idén Nógrád megyében, és a 220 tonnányi gyümölcs minősége is csak közepes – mondta Schmidt Szilárd, a felvásárló-értékesítő berkenyei Faluszövetkezet vezetője az MTI-nek pénteken.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kizárta az Európa Liga 2010/11-es küzdelmeiből a pénzügyi nehézségekkel küzdő spanyol Real Mallorcát.

Avartűz miatt lezártak két sávot az M6-os autópálya Budapest felé vezető szakaszán, Besnyő térségében – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek péntek kora délután.

Lengyelország bruttó hazai terméke (GDP) a júniussal zárult három hónapban közel azonos mértékben nőtt, mint az idei első és a tavalyi utolsó negyedévben – közölte a lengyel statisztikai hivatal helyettes vezetője pénteken.

Juhász Imrét választotta elnökévé a Független Rendészeti Panasztestület – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.