- Magyar Nemzet
- Archívum

Seszták Ágnes: Az én olvasóim

Pici pluszban indult a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,14 pontos emelkedéssel, 20.788,43 ponton nyitott hétfőn.

Pilhál György: A posta Jézuskája

Friss Róbert: Dugó

Karácsonyi ajándékkal kopogtatott a trükkös
Dunaújvárosban, a Barátság utcában egy idős asszony lakásába ment be egy fiatal nő azzal, hogy ajándékot hozott neki.

Sebes György: Tegyük fel

Benyújtotta lemondását Sallói István
Benyújtotta lemondását Sallói István, az Újpest FC sportigazgatója, aki a jövőben az angol élvonalbeli Wolverhampton Wanderers játékos-megfigyelőjeként – részt vesz egy közép-kelet Európai tehetségkutató hálózat kiépítésében, amely hálózatnak a egyik veze

Szigorítottak a légiforgalmi biztonsági ellenőrzéseken
Az Egyesült Államok a minapi légiforgalmi incidensek miatt megszigorította a biztonsági intézkedéseket.

Együtt spórol a négy szerzetesrend
Négy szerzetesrend együttműködik annak érdekében, hogy olcsóbban jussanak gázhoz, illetve villanyhoz – tájékoztatta Magyar Gergely, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke az MTI-t.

Mátraszentistvánon és Eplényben is lehet síelni
Két magyar sípályán, Mátraszentistvánon, illetve a Veszprém megyei Eplényben is lehet síelni a téli szünetben; a pályákat 20-30 centiméter vastagon beborítottak a maradék hóval és a hideg időben egyre több hóágyút indítanak be – olvasható az egyik síeléss

Jövőre sem áll meg a kereskedelem mélyrepülése
Rendkívül rossz év volt 2009 a kereskedelemben, a kereskedők, a vásárlók és a beszállítók számára egyaránt, és 2010 első félévi kilátásai is rosszak – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek az idei évet értékel

Kockázati tőkealapot hoznak létre
Húszmillió dollárral kockázati tőkealapot hozott létre George Herbert Walker, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete és Orbán Krisztián magyar üzletember magyarországi, bulgáriai és romániai kis- és középvállalkozások ellenőrző pakettjének megszerz

Pihen a komp, nincs forgalom
A Mohácsnál közlekedő komp forgalma nagy mértékben visszaesett az idén, főképpen a teherjárművek maradtak el, esetükben mintegy harmadával zuhant az átkelők száma – írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.

Retiküljével vágta szájon a rendőrt
Bíróság elé állítással rövid idő alatt végére jártak a hatóságok annak az ügynek, amelynek során még szolgálatát teljesítő személyt is megtámadott egy asszony a Hevesi Rendőrkapitányságon.

Hangyányit erősödött a forint
Minimálisan erősödött a forint hétfőn reggel az előző esti árfolyamhoz képest, az eurót röviddel hét óra előtt 273,22 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, szemben a vasárnap esti 273,50 forinttal.

„Az idén azért marad el a karácsony, mert beteg a Jézuska”
Kézzel írott transzparens fogadta karácsony előtt a barcsiakat a helyi szociális központ bejáratánál. A felirat az intézmény nevében megfogalmazva hiányolta a szociális juttatások átutalását decemberben, leírták, hogy a rászorulók érjék be vajas-májas ken

Megbolondult? Fegyverrel fenyegette feleségét a színész
A hatóságok szerint Charlie Sheen fegyvert is használt, amikor családon belüli erőszakot követett el karácsonykor Aspenben.

Elmélkedésre
Szent István intelmeiből

Hogyan került az épülő autópályára a súlyos sérült?
Súlyosan megsérült egy férfi vasárnap este Bátaszéknél, amikor az M6-os autópálya még át nem adott szakaszán balesetet szenvedett gépkocsijával – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Fontos híreink
Érkezik a hidegfront, meghozza a telet

Késes támadás történt Párizsban

Minden a szarvasaganccsal kezdődött

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben
A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Hiába gáncsoskodott a Tisza-szigetként működő szervezet, a magyar tudomány előretörése megállíthatatlan
Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Nemcsak lopott, ütött is: magyar állampolgárt vittek el a bécsi rendőrök
A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Karácsonyi fényjátékkal köszöntötte az ünnepet a pápai mentőállomás
A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.
Külföldi híreink

Választásokra készül a válságba süllyedt Mianmar
A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Orbán Viktor következetes politikája mára geopolitikai előnnyé vált
Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök
Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Robert C. Castel: Fordítsuk meg a sakktáblát!
Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.

A Szörnyeteg ismét lecsapni készül a ringben – amikor az apák segítik a fiaikat
A nagypehelysúly vitathatatlan bajnoka, Naoya Inoue szombat este szorítóba lép Rijádban.

A június a balatoni lángos áráról szólt, tovább drágult az olaj - a legolvasottabb gazdasági cikkeink júniusban
Visszatekintés az év hatodik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

