Gyerekbarát költségvetés Japánban
A japán költségvetés főösszege a kormány terve szerint 92,29 ezer milliárd jen (1 ezer milliárd dollár) lesz a 2010 áprilisában kezdődő új költségvetési évre, amit „gyermekbarát” büdzsének nevezett a kabinet.

A venezuelai Aporrea és az El Universal, valamint a spanyol El País is elemezte az újabb kínai-venezuelai olajszállítási egyezmény hátterét. A portugál Sol hetilapnak egy vallásszociológus beszélt a Télapó karácsonyi szerepének helyi kiszorításáról. A szi
Jerko Leko távozni akar a Monaco csapatától. A 29 éves középpályás szándéka érthető, mivel Guy Lacombe vezetőedzőnél eddig mindössze egyszer kezdett az idény során.

Mikulás ruhába öltözött palesztin tüntető követ hajít az izraeli erők felé egy Ramallah közelében. Az izraeli határnál pénteken is összecsaptak a palesztin tüntetők az izraeli rendőrökkel.

A forint szerényen erősödött az euróhoz képest, pénteken délután, röviddel 15 óra előtt az eurót 273 forint alatt jegyezték a bankközi devizapiacon.

Az Európai Unióba való jelöltetési státus nagy hasznot jelent a szerb gazdaságnak és a polgárok számára, mert magától érthetővé teszi, hogy hozzájuthatunk az unió fejlesztési alapjaihoz, melyek nagyobbak azoktól az eszközöktől, melyeket Szerbia eddig kapo

A venezuelai lapok egyik vezető híre: karácsony napján, életének 93. esztendejében a Parkinson-kór végzett Venezuela kétszeres volt elnökével, Rafael Calderával. A néhai államfő elsőszülött fia, Andrés Caldera közölte a hírt a legnagyobb ellenzéki tévécsa

Több emlékező gyűlt össze az egyik bukaresti temetőben, ahol Ceausescu húsz évvel ezelőtti kivégzésére emlékeztek.

Senki nem maradt karácsonyi ajándék nélkül a felvidéki Köbölkúton. A magyar iskola ünnepségére az óvodásokat is meghívták, akiknek idén is a Rákóczi Szövetség kedveskedett meglepetéssel. Az akció célja, hogy a leendő elsősöket a magyar iskolaválasztásra b

Pénteken többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak délen szakadozik fel hosszabb időszakra a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar.

Gépkocsitűzhöz riasztották a kaposvári tűzoltókat, Jutában kigyulladt egy Citroen csütörtök este.

Továbbra is defláció és növekvő munkanélküliség jellemzi a japán gazdaságot: a pénteken közzétett novemberi makrogazdasági adatok szerint a munkanélküliség 5,2 százalékra nőtt az októberi 5,1 százalékról, miközben a fogyasztói árak tovább csökkentek, és 1

Craig Short tevékenykedése alatt Tóth Bence visszaszerezte a helyét a Ferencváros kezdőcsapatában, így a fiatal szélső számára jó hírként szolgálhatott, hogy az angol tréner folytatja a megkezdett szakmai munkát az Üllői úton.

Megkezdődött annak a tenger felett átívelő hídnak a próbája, amely a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartomány több mint ezer szigetet magába foglaló Csousan (Zhoushan) városát köti össze a szárazfölddel - jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.

Kína villamosenergia termelő kapacitása 860 millió kilowattal fog bővülni az év végére, s ezzel – az Egyesült Államok után – a második legnagyobb lesz a világon - hangzott el pénteken Pekingben.

Az Egyesült Államokban nőtt a vásárlókedv a tavalyihoz képest a CNN beszámolója szerint, Ausztráliában pedig havazás helyett árvíz nehezíti a közlekedést – írja a The Australian.

A következő három évben korlátlanul juthat állami hitelhez a két legnagyobb amerikai jelzáloghitel-finanszírozó, a Freddie Mac és a Fannie Mae.

Hétfőn 8,75 százalékra mérséklődik az irányadó kamat Oroszországban, miután a központi bank pénteken úgy döntött, hogy negyed százalékponttal (25 bázispont) csökkenti az eddigi 9 százalékos refinanszírozási kamatot.

Velencének jelentős részét harmadik napja önti el a tenger, péntek hajnalban 145 centimétert mértek, a szerdai 114 centiméter és a csütörtöki 133 centiméter után.

Több tucat ember mártózott meg a londoni Hyde Park egyik tavában. Angliában több mint 100 éve szokás, hogy a karácsony másnapján megfürdenek a hideg tóban.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Autó és kisbusz ütközött.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.

Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.

Felajánlásként érkeztek a rendőrségi flottába a Chery járőrautók. Megmutatjuk, hol lehet velük találkozni.

Az Afrika Kupán Egyiptom az ő góljainak köszönhetően máris bejutott a sorozat egyenes kieséses szakaszába.

“He was a distinctly serious little child,” Erzsebet Sipos revealed, sharing one of the prime minister’s secrets.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.