Caldera 1946-ban alapította a helyi kereszténydemokrata pártot, a COPEI-t, és első mandátuma után (1969-1974) 1994-1999 között kormányozta a dél-amerikai országot. Második kormányzása elején amnesztiát adott többek között Hugo Cháveznek, későbbi utódjának, aki katonatársaival 1992. február 4-én sikertelenül próbálta megbuktatni az IMF utasításait végrehajtó, és ezért rendkívül népszerűtlen szociáldemokrata párti (AD) Carlos Andrés Pérez elnököt (1989-1993). Caldera mindkét mandátuma idején válságos helyzetben vette át az ország vezetését: első elnökségére árnyékot vetett az Egyesült Államokban elszabadult infláció és a nyersolaj egyre alacsonyabb ára, holott Venezuela az Olajtermelő és -Exportáló Országok (OPEC) egyik alapítója volt 1960-ban. Akkori elnökségének egyetlen érdemi sikere: sikerült leszerelnie a baloldali gerillákat, és végre tényleges békét teremtett az országban.
Második elnöksége idején a sorozatos csalárd bankcsődök miatt kialakult pénzügyi válsággal kellett megküzdenie, de nem sok sikerrel, és nem tudta kordában tartani az inflációt sem. Bár választási kampánya során megígérte, hogy nem folyamodik ismét az IMF hiteleihez, végül mégis be kellett adnia a derekát, és új hiteleket kért. Pedig 1989-ben, a Valutaalap megszorító intézkedései ellen kitört caracasi lázadás idején még a felkelők oldalán állt, amit Hugo Chávez az elnöki palotából kísért figyelemmel az akkori elnök nagy reményű szárnysegédjeként. Így viszont második elnökségével előkészítette a talajt az 1994 óta már civilként kampányoló Cháveznek, és az elnöki vállszalag átadása után, az akkor már 83 éves államfő 1999 februárjában teljesen visszavonult a közélettől.
(aporrea.org, eluniversal.com, globovision.com, el-nacional.com – Venezuela, elmundo.es, elpais.es, abc.es – Spanyolország, wikipedia.org)
origo.hu
Kiderült, hogyan történt a kettős tehervonat-baleset Komáromnál
