Emelkedéssel nyitott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,36 pontos emelkedéssel, 22.998,71 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,01 százalékos erősödés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,36 pontos emelkedéssel, 22.998,71 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,01 százalékos erősödés.
Nem kerülik el a megszorítások az autópálya-építéseket sem – tudta meg a Magyar Nemzet. Bajnai Gordon, a II. Nemzeti fejlesztési tervért felelős kormánybiztos tegnap kérdésünkre elmondta: felülvizsgálják a koncepciót. – Együtt dolgozunk a Gazd
A miniszterelnök nem mer garanciát vállalni arra, hogy nem lesz fennakadás az ellátásban az egészségügyi reform végrehajtása során. Erről a szakmai vezetőknek tartott előadása után beszélt Gyurcsány Ferenc.

Országossá válhat az egészségügyben az ügyeleti munka megtagadása. A traumatológusok és a gyermeksebészek után az altatóorvosok és több kórház dolgozói is azt tervezik, nem vállalnak annyi túlmunkát, mint eddig, ha nem kapják meg a törvény szerint járó dí

Településekre lebontott adatbázist épített ki az MDF azokról, akik ajánlószelvényt adtak a pártnak, vagy aláírták az örökösödési illeték eltörlésére vonatkozó ívet – ezt tanúsítja egy lapunkhoz került dokumentum. A párt elnökhelyettese cáfol. Az omb

Négy ember halálát okozta, egyet pedig súlyosan megsebesített két személyautó összeütközése a dél-belgiumi Mons közelében egy főútvonalon létesített körforgalomban.

Demszky Gábor főpolgármester két televíziós vitára, a listavezetők és a főpolgármester-jelöltek vitájára készül az önkormányzati választás kampányában. • Tarlós iga

Egy miniszteri előterjesztés szerint jelentősen csökkennek jövőre a felsőoktatási felvételi keretszámok: államilag támogatott formában az eddigi 62 ezer helyett összesen csak 56 ezer elsős kezdheti meg tanulmányait. Az agrárszakokra 30, a gazdálkodási ter

A 96-os autóbusz várhatóan 9 órától eredeti útvonalon járnak, ugyanis a XV. kerületben az Arany János utca felújítása befejeződött.

Szerdától 10 forinttal csökkent a 95-ös benzin, 3-mal a gázolaj ára.

Az áfaemelés után kézzel kell átjavítani az adó mértékét mintegy egymillió darab BKV-jegyen és bérleten, emiatt néhány nagyobb forgalmú pénztár előtt a szokásosnál is hosszabb sorok kígyóztak a napokban - cikkezik a Népszabadság.

Még szeptemberben megszünteti a Magyar Vasúti Hivatal a pályahasználati díjak kedvezményeit. Az összesen húszszázalékos kedvezmények eltörlése érzékenyen érinti a hazai vasúttársaságokat, év közben ugyanis bajos lesz módosítani a szállítási szerződéseket.

A Ferihegyi Repülőtéren egy Svájcban feladott küldemény átvizsgálása során a vámosok több mint 2000 db, az előzetes szakvélemény alapján LSD származékot tartalmazó bélyeget foglaltak le. A bélyegek feketepiaci értéke közel 8 millió forint.

Budapesten egyértelmű Fidesz-előny érzékelhető augusztus végétől. A Szonda Ipsos kutatása alapján az ellenzéki párt harmincszázalékos támogatottsággal bír az MSZP 26 százalékával szemben. A Medián elemzője szerint Budapesten nem várható elsöprő kormánypá

Két magyar állampolgárságú fiatalembert vertek meg a hétvégén Szlovákiában, egy ipolynyéki szórakozóhelyen. Elmondásuk szerint az ütlegelés közepette a magyarokat szidták támadóik. A két ország külügyminiszterének tegnapi találkozója után nem szület

Umberto Eco gondolata

Az oroszok az eddigi 65 dollár helyett 100 dollárt fizetnek két éven keresztül a Türkmenisztánból vásárolt földgáz ezer köbméteréért. Ezt a Gazprom jelentette be, miután Miller, az orosz monopólium elnöke megállapodást írt alá Niyazov türkmén elnökkel.

Egyeztetést tartottak a szlovákiai helyzettel kapcsolatos közös vagy egyeztetett fellépés lehetőségeiről az Európai Parlament négy magyarországi delegációjának vezetői, Szent-Iványi István (SZDSZ), Szájer József (Fidesz-MPSZ), Tabajdi Csaba (MSZP) és Olaj

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A Magyar Összetartozás Intézete régi képeslapokkal röpít a havas Kárpátokba.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.