Az MDF Katona Kálmánt jelölte
A jelölésről a párt Országos Választmánya döntött szombat délelőtti ülésén.
A jelölésről a párt Országos Választmánya döntött szombat délelőtti ülésén.
Az ellenzék támogatása nélkül is folytatódik a közigazgatási reform, a területi fejlesztésben továbbra is a kistérségekre és a régiókra helyezik a hangsúlyt – hangoztatta Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Megyei Jogú Vá
Halálos baleset történt a ferihegyi gyorsforgalmi úton szombat kora délután.
A jelölésről a párt Országos Választmánya döntött szombat délelőtti ülésén.

Az ellenzék támogatása nélkül is folytatódik a közigazgatási reform, a területi fejlesztésben továbbra is a kistérségekre és a régiókra helyezik a hangsúlyt – hangoztatta Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter a Megyei Jogú Vá

Halálos baleset történt a ferihegyi gyorsforgalmi úton szombat kora délután.

A párbeszéd lehetőségének keresését hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Tatán, amikor a Budapesten rendezett szakszervezeti tüntetésről kérdezték.



Gépkocsibalesetben meghalt a kolozsvári Szabadság főszerkesztője, Balló Áron. A Kolozs, Szilágy, Beszterce-Naszód, Fehér és Szeben megyében megjelenő közéleti napilap vezetője 38 éves volt.

Négy arany- és egy-egy ezüst, illetve bronzérem volt a magyar küldöttség szombat délelőtti termése 1000 m-en a racicei kaja-kenu Európa-bajnokságon.

A vártnál kevesebben, mintegy 5-6 ezren vettek részt a szakszervezetek által összehívott demonstráción, amelyen sárga lapokat mutattak fel a kormánynak, így tiltakozva a megszorítások ellen. Este hat órától a Kossuth téren az igazság napja szervezői másod

Harmincnapos demonstráció kezdődött szombat délelőtt a Parlament előtt, ahová a lakásmaffia áldozatait tömörítő Sors-Társak Egyesület hívta tagjait. Jogbiztonságot, politika- és korrupciómentes igazságszolgáltatást akarnak.

Mintegy másfél milliárd forintos adócsalási ügyet derítettek fel a vámosok – értesült a HavariaPress.


Ősztől nyilvánosságra kerülhetnek a munkaügyi jogszabályokat megsértő cégek adatai, ha a parlament is rábólint az erről szóló törvényjavaslatra. A listára felkerülő vállalkozók állami támogatásoktól és közbeszerzésektől eshetnek el. – írja a Magyar


A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség svájci elnöke az államfő, Horst Köhler megbízásából Angela Merkel kancellártól vehette át Berlinben a Szövetségi Érdemkeresztet.


Remekül kezdődtek a csehországi Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokság 1000 m-es döntői. Benedek Dalma megnyerte a k-1-esek döntőjét, pályafutása során először szerzett egyesben felnőtt világversenyen aranyérmet.

Az ukrajnai kormánykoalíció válságával foglalkozik a Frankfurter Allgemeine Zeitung, megállapítva, hogy Kijevben minden lehetségesnek tűnik. A Neue Zürcher Zeitung a londoni mereényletek évfordulóján keserű mérleget von a „bennszülöttek” és a

Mintegy 15 ezer ember nem kapta meg a MÁV ZRt-től azt az IC Törzskártyát, amellyel különböző kedvezményeket lehet igénybe venni többek között az Intercity vonatokon. A vasúttársaság a plasztiklapokat gyártó alvállalkozóra hivatkozik, de azt is megerősíti,

Kiderítette a Hír Televízió, hogy a budapesi tehénparádé szervezői a fővárosi, Dohány utcai zsinagóga elé szerették volna felállítani a budapesti Szent István-bazilika elől eltávolított, az állat hátsóját hangsúlyozó tehénszobrot. Zoltai Gusztáv, a Magyar




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az eljárásban szerepet játszó bíró korábbi, kormányellenes aktivizmusa és a Tisza Párthoz fűződő lehetséges kapcsolatai is komoly kérdéseket vetnek fel.

Ünnepi üzenet a kormánytól: béke, biztonság és új támogatások.

Adventi hangulatban zajlik az idei utolsó kormányülés.

Magyar Péter elhallgattatná azokat, aki a Tisza Párt adóterveiről írnak.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.

Oroszországban lángok csaptak fel.

Hiába Mohamed Szalah és Egyiptom válogatottja klasszisokkal, csak pár százan vettek jegyet.

The prime minister said Hungary intends to win the 21st century.

Idén is élőben közvetítik Rómából az éjféli misét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.