Encs: Ódor vezet Nyakóval szemben
Ismét parlamenti mandátumot szerezhet Harrach Péter (Fidesz-KDNP), aki Pest megye 1-es választókörzetében, Szobon 46,44 százalékot, míg MSZP-s ellenfele, Kárpáti Zsuzsanna 38,58 százalékot ért el a szavazatok 51,61 százalékos feldolgozottságánál.
A szavazatok 31, 81 százalékos feldolgozottságánál Keleti György (MSZP) vezet a voksok 47,07 százalékával Komárom-Esztergom megye 3. számú választókörzetében, Kisbéren.
Franka Tibor, a MIÉP– Jobbik a Harmadik Út jelöltje a szécsényi választási bizottságnál és a szécsényi rendőrkapitányságon bejelentést tett választási csalás alapos gyanúja miatt.
Az MSZP frakcióvezetője szerint tisztes részvételi arány jellemezte a választások első fordulóját.
Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke az MTV választási műsorában kijelentette: a választás tényleg az SZDSZ-en múlik, az már most látszik, hogy a párt biztosan bent van a parlamentben.
A választások rendben zajlottak, szemben a Fidesz korábbi ijesztgetésével – jelentette ki Szekeres Imre. Az MSZP elnökhelyettese azt mondta, úgy tűnik, az országban sokan azt akarják, hogy a kormány folytassa a munkáját.
Nem lépnek vissza automatikusan a Fidesz javára a második forduló előtt a MIÉP képviselőjelöltjei, ha pártjuk nem éri el a parlamenti küszöböt – közölte Csurka István pártelnök. – A Fidesz az egyetlen párt, amellyel bármiféle együttműködést el
Rendben zajlott az országgyűlési választás, rendőri intézkedésre a voksolással kapcsolatban az urnazárásáig nem volt szükség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a távirati iroda érdeklődésére.
A Tolna megyei 3. számú választási bizottság határozata alapján megsértette a választási törvényt Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára. Az SZDSZ-es képviselőjelölt érdekében terjesztett kiadvány színválasztása, val
Szép számban gyülekeznek az emberek 19 óra után nem sokkal a Fidesz választási központjában, ahová Orbán Viktor pártelnök a hírek szerint 21 óra után érkezik meg. A párt vezetői, ismert politikusai közül Deutsch-Für Tamás, Rogán Antal, Selmeczi Gabriella
Három felmérés szerint a Fidesz, három alapján az MSZP nyerte az országgyűlési választások első fordulóját. A Tárki exit poll adatai Fidesz-előnyt és az SZDSZ bejutásával hárompárti parlamentet prognosztizáltak, a Magyar Gallup Intézet kétpárti parlamente
Ha Gyurcsánynak szerencséje van, akkor a még mindig áradó Duna siethet segítségére, miként 2002-ben az Elba árvize mentette meg Schrödert – olvasható a Der Spiegelben, amely a magyarországi választásokról tudósít. – Sok a teendő – idézi
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Egy lehetséges hatalomváltás forgatókönyvei.
Az eddig nyilvánosságra került információk szerint Vig Mór korrupciós pénzt juttathatott a fővárosi baloldalnak.
Az Örkény István Színház jelentette be a hírt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.