- Magyar Nemzet
- Archívum

Orosz filmhét az Örökmozgóban
Immár hetedik éve rendezik meg az orosz filmhetet az orosz karácsony és újév alkalmából.

Hibás koncepció

Holtan találták az ukrán turistát
A török kutatócsapatok megtalálták azt az ukrán turistát, akit két nappal ezelőtt sodort el egy lavina a Palandoken sípályán, Törökországban.

Összeverte és kirabolta nevelőanyját
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki kirabolta saját nevelőanyját Esztergomban.

Para-Kovács Imre: Csengőhang helyett...

Bukás: egy személy igényelte eddig a nemzeti vízumot
Január elseje óta igényelhetik a nemzeti vízumot a román, ukrán, horvát, valamint szerbia-montenegrói állampolgárok, ám eddig csak egyetlen személy adott be kérelmet. A kilenc magyar konzulátuson elmaradt a roham az új típusú engedély iránt.

Fagyálló volt a vörösborban
Fagyállót mutatott ki a vizsgálat egy vörösbormintában, miután súlyos mérgezési tünetekkel került kórházba egy ember Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Uj Péter: Palik–Dakar-rali és a négerek homokja

Behajtási díj Stockholmban is
Az autóforgalom csökkentésével indokolták a behajtási díj szedésének megkezdését Stockholmban. A kivetett tarifa egy nap maximum 60 korona (6,30 euró) lehet. A külföldi rendszámú járművekre nem vonatkozik a díjfizetési kötelezettség.

Lőszereket loptak egy autóból
Lőszereket tartalmazó táskát lopott el egy tolvaj egy autóból Balatonőszödön.

Dr. Balog Károly: Rövid távon

Kis Tibor: Koalíciós sereg

Czene Gábort megsértették?

Pályázat: kétmilliárd foglalkoztatásra
Összesen kétmilliárd forintra pályázhatnak a munkaügyi tárcánál azok a hazai cégek, amelyek új dolgozók foglalkoztatását vállalják – írja a Világgazdaság.

Leszúrta a kisfiú az anyjára támadó nevelőapát
Édesanyja védelmében leszúrta nevelőapját egy tizenegy éves kisfiú Nagyhalászon. A férfi életveszélyesen megsérült.

Erősödött a forint

Hazajöhet két Ecuadorban raboskodó magyar drogfutár
Egy nemzetközi egyezmény értelmében most már hazaszállíthatók azok a magyar állampolgárságú fiatalok, akiket Ecuadorban fogtak el a poggyászukba vagy a ruhájukba rejtett, nagy mennyiségű kokainnal a helyi hatóságok. A hazajövetel részleteit egyelőre titko

Kocsi Ilona az egyoldalú írásokról

Személyautó és tartálykocsi ütközött – teljes útzár
Három ember sérült meg, amikor frontálisan összeütközött egy személyautó és egy tartálykocsi Csongrád megyében, Üllés belterületén. A helyszínen teljes útzár van.

Fontos híreink
Gulyás Michelle azért küzd, hogy ne törjön meg a pályafutása, próbál változtatni + videó

Napi sudoku

Napi keresztrejtvény

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: A politika nem labdajáték és nem pontgyűjtésről szól, az emberek jövőjével kell foglalkoznia
A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó
Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Kitereléses ellenőrzéseken is tettenéri a NÚSZ a külföldi bliccelőket
Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Magyar Péter kétségbeesetten kapálózik, újabb balhékra készül az állami intézményekben
Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.
Külföldi híreink

Clinton miatt visszafelé sülhet el az Epstein-ügy
A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Referendumot kezdeményez a román elnök a bírák és ügyészek körében
Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók
Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A jövő évi választáshoz közeledve is egyre elkeserítőbb helyzetbe kerülnek a magyar ellenzéki választók

Újfent kiderült, hogy az általuk a kormány megbuktatására felkent „új megváltó” nemcsak egy önimádó, másokat kihasználó, érzelmileg semmibe vevő, műveletlen, beteges hazudozó, hanem egy virtigli hipokrita is.

Megdermedt a „Jégember”, a holland óriás ledobta a darts-vb atombombáját + videó
Wesley Plaisier hatalmas meglepetésre kiejtette Gerwyn Price-t.

„Próbáknak ideje ez itt”
A FELSZÍN ALATT – Az unió helyett hatékony és potens együttműködést kell létrehozni az európaiak között.

Új repülőgép-hordozót épít Franciaország
Ekkor tervezik az új hajót szolgálatba állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
