- Magyar Nemzet
- Archívum

Várkonyi Tibor: Egy gáz, két tábor

Újlaky-Vátz László: Áfafigyelési akciót indítottunk

Hingis visszatért és nyert

Pilhál György: Engedményes tökfőzelék Hiller Pistivel

Csontos János: Ordas hazugságban hagyták a főnököt

Erősödéssel nyitott a BUX

Balavány György: A liberálfeminista egyházszakértő

Forgács István: Amiről ma még nem kell beszélni

Zábori László: Média

Joó István: Bolgár György és az imaév

Szentkirályi András: Kertészet

4,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak
Az ipar belföldi értékesítési árai tavaly novemberben az előző hónaphoz viszonyítva 1 százalékkal, a 2004. novemberivel összehasonlítva 7,1 százalékkal növekedtek. Az exportértékesítés havi termelői árai az előző havinál 0,1 százalékkal, az egy évvel korá

Mauritániában a Budapest–Bamako-rali mezőnye

Nem félünk a madárinfluenzától
A madárinfluenza veszélyeitől főleg a szlovákok és a csehek tartanak, míg a magyarok többsége biztonságban érzi magát – derült ki a Tárki által készített közvélemény-kutatás eredményeiből. A válaszadók körülbelül négyötöde nem változtatott baromfi-f

Felújítások a pekingi Tiltott Városban

Lengyel brókerügy – lemondott a kincstárügyi miniszter
Zavaros pénzügyei miatt lemondott posztjáról tegnap Andrzej Mikosz lengyel kincstárügyi miniszter. A politikus furcsának tűnő tranzakcióival a Rzeczpospolita című lap kezdett el foglalkozni. Azt még nem lehet tudni, hogy Kazimierz Marcinkiewicz minisztere

Tízéves csúcsot döntött a nyerscukor ára
Hatvan százalékot meghaladóan nőtt az elmúlt évben a nyerscukor tőzsdei ára. Az elemzők további erősödést várnak, miközben a termék ára már így is tízéves csúcsot döntött.

Richter: lemondott posztjáról Kovács László

Argentína teljes adósságát törlesztette az IMF-nek

Fontos híreink
Gulyás Michelle azért küzd, hogy ne törjön meg a pályafutása, próbál változtatni + videó

Napi sudoku

Napi keresztrejtvény

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: A politika nem labdajáték és nem pontgyűjtésről szól, az emberek jövőjével kell foglalkoznia
A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó
Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Kitereléses ellenőrzéseken is tettenéri a NÚSZ a külföldi bliccelőket
Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Magyar Péter kétségbeesetten kapálózik, újabb balhékra készül az állami intézményekben
Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.
Külföldi híreink

Clinton miatt visszafelé sülhet el az Epstein-ügy
A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Referendumot kezdeményez a román elnök a bírák és ügyészek körében
Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók
Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A jövő évi választáshoz közeledve is egyre elkeserítőbb helyzetbe kerülnek a magyar ellenzéki választók

Újfent kiderült, hogy az általuk a kormány megbuktatására felkent „új megváltó” nemcsak egy önimádó, másokat kihasználó, érzelmileg semmibe vevő, műveletlen, beteges hazudozó, hanem egy virtigli hipokrita is.

Megdermedt a „Jégember”, a holland óriás ledobta a darts-vb atombombáját + videó
Wesley Plaisier hatalmas meglepetésre kiejtette Gerwyn Price-t.

„Próbáknak ideje ez itt”
A FELSZÍN ALATT – Az unió helyett hatékony és potens együttműködést kell létrehozni az európaiak között.

Új repülőgép-hordozót épít Franciaország
Ekkor tervezik az új hajót szolgálatba állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
