- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Búcsú egy kocsmától
Mű
K O R K É P

Búcsú egy kocsmától

Mű
K O R K É P

Gripen-ügy: válasz két héten belül
Még nem válaszolt az amerikai nagykövetség Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter levelére, amelyben azt kérte a tárcavezető, hogy adjanak tájékoztatást arról, milyen információk birtokába jutott az USA hírszerzése a Gripen-beszerzésről.

Összecsiszolódnak a nyugdíjpénztárak

Hulladék vas
Csaknem egy évvel a magyar filmszemle után a mozikban is látható Bollók Csaba megrázó filmje, az Iszka utazása. Az ipari összeomlás szimbolikus helyszínén, a dél-erdélyi Zsil völgyének elhagyatott telepein játszódó filmdráma a pesti szemlén fődíjat kapott

Ötből négy vállalkozás pesszimista

Törvényes avantgárd
k ö n y v e s h á z

Csak egyvalaki pályázott a lovira

Röviden

Maradt az optimizmus
Maradt a kedvező hangulat a nemzetközi és a hazai tőkepiacon, aminek következtében a kedden óriásit bukó BUX újabb emelkedést könyvelhetett el. A Budapesti Értéktőzsdén a vezető részvények a Richter kivételével erősödni tudtak, de meghatározó javulással z

Mélyszántás
A Csótó család immáron harmadik generációja küszködik, hogy megéljen a földből, a két keze munkájából. A háború előtt negyvenhat holdjuk még a kiszámítható, biztos jövőt jelentette, ám Túrkevén, ahol az ország első téesze alakult, „beverték” a dédpapát a

Álcaruha
A világ egyik leghíresebb közgyűjteménye meghatározó szerepet tölt be az orosz kulturális életben. Kiállításaival nem csupán ablakot nyit külföldre, de sajátos művészeti missziót is vállal. Rendszeresen szervez olyan – mondhatnánk – kísérleti tárlatokat,

Identitását kereső euroiszlám

Davigyenko nem játszik egyest

Mária választása

Az éhségsztrájkoló orvos kitart

Ki az értelmiségi?

Légüres térben önmagát keresi a visszaszoruló ellenzék
Visszataszítónak, a Szovjetunió összeomlása után legkevésbé demokratikusnak nevezte a tegnap lezárult választási kampányt lapunknak Leonyid Gozman, a szociálliberális Jobboldali Erők Szövetségének (SZPSZ) alelnöke, befolyásos ideológusa, aki egy hete az e

Turpisság
A N Y A N Y E L V Ü N K

Fontos híreink
Reggelig várt a bokrok között a volt élettárs, vérfürdővel indult a reggel Baranyában

Így néz ki a 2026-os választások menetrendje

Miklos Szantho Makes Major Announcement About CPAC Hungary

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hivatalos: ekkor lesznek a választások Magyarországon
Április 12-én járulhatnak az urnák elé a választópolgárok.

Tűz ütött ki a Fazekas Mihály Gimnáziumban, kigyulladt egy transzformátor
A környéken áramkimaradás van, a BKK járatait is elterelték.

Havazás, ónos eső, extrém hideg miatt adtak ki figyelmeztetést az ország egész területére szerda éjfélig
Aki teheti, ne induljon útnak.

Kitüntették a rendőröket, akik kinyomozták, hogy kik lövöldöztek egy pesterzsébeti erkélyről
Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.
Külföldi híreink

Német külügyminiszter: Nem komoly az amerikai fenyegetés Grönland ellen
Merz az iráni rezsim bukását jósolja.

Oroszország új szuperdrónt állít hadrendbe, most óriási bajban az ukránok
Bemutatkozott a Predator.

Nigel Farage pártjához újabb „nagyágyú” csatlakozott
Farage-ra van szüksége a briteknek a korábbi pénzügyminiszter szerint.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Óriási fordulat a lakáspiacon, az árakon is érezhető a változás
Számottevően bővült az elérhető lakáskínálat.

Magyar fejlesztés írhatja át a mezőgazdaság jövőjét – Ázsia és Afrika különösen örülhet az innovációnak
Cél, hogy a fotovoltaikus rendszerek telepítése ne kiszorítsa, hanem kiegészítse vagy lehetővé tegye a mezőgazdasági termelést.

Varga Barnabás a görög sajtó szerint szerdán máris új helyzetbe kerül az AEK-nál
A magyar játékost a debütálásakor zavarta az orkánerejű szél, de más dolog is hátráltatta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

