- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Ki érintett a vényfelírási botrányban?
Amerikai fegyverzet a svéd Gripeneken
A következő kormányra hárítja a honvédelmi tárca a Gripenek fegyverzetének kifizetését, hiszen a szerződéseket még ebben a ciklusban aláírják, de a szállítások csak 2006 után várhatók. A szaktárca elsősorban amerikai eszközök beszerzését tervezi.

Ki érintett a vényfelírási botrányban?

Amerikai fegyverzet a svéd Gripeneken
A következő kormányra hárítja a honvédelmi tárca a Gripenek fegyverzetének kifizetését, hiszen a szerződéseket még ebben a ciklusban aláírják, de a szállítások csak 2006 után várhatók. A szaktárca elsősorban amerikai eszközök beszerzését tervezi.

Schmidt pert nyert Eörsi ellen

Zsidónegyed: új törvény kell

Áder: Nincs helye a mellébeszélésnek
Nincs helye a mellébeszélésnek, Magyarország polgárai joggal várják el, hogy a kormányfő őszintén, tisztességgel tárja fel az általa említett, az SZDSZ-t érintő korrupciós ügyeket, amelyekről tudomása van – hangsúlyozta Áder János, a Fidesz frakcióv

Bene László az új kapitány
A rendőrség belső elhárításának vezetőjét, Bene László dandártábornokot nevezi ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt helyettesítő sportminiszter országos rendőr-főkapitánnyá – jelentette be a politikus tegnap. A kormányfőjelölt a főkapitányi tisztség

Bácsfi nem titkolja nézeteit
Bácsfi Diána, az általa a közelmúltban alapított Magyar Jövő Csoport elnöke feltűnő őszinteséggel és szókimondással nyilatkozik nézeteiről. Több lapban meggyőződéses hungaristának és nemzetiszocialistának nevezte magát.

Támogatott erdélyi autonómia

Wekler Ferenc utódjáról döntöttek

Fejpénzt kínálnak Putyinért is
A csecsen szakadárok tegnap húszmillió dolláros fejpénzt kínáltak fel annak az országnak, szervezetnek vagy egyénnek, aki segít nekik elfogni Vlagyimir Putyint.

Strasbourgi egyetértés a Vajdaságról

Egészségesebb büféket terveznek
Franciaországban tavaly rendelettel tiltották meg az oktatási intézményekben az üdítőital-automaták elhelyezését, valamint azt, hogy a büfékben csipszet és silány minőségű édességet áruljanak. Nálunk sem tartana túlzásnak egy hasonlóan drasztikus lépést a

Hajtóvadászat a zsebtolvajok után
Megtapsolták a fővárosi 9-es busz utasai a rendőröket az Astoriánál, miután tetten értek két zsebest. A román tolvajok után megérkeztek a bolgárok is. A nyomozók és a magyar bűnözők arcról jól ismerik egymást. Legtöbbször nő az áldozat. A bűnmegelőzési ak

Szigorú ítélet Szegeden kábítószerügyletekért

Röviden

Lejtőn maradt a BUX
Nem mondható, hogy a részvénypiacok ujjongva fogadták volna Alan Greenspan beszámolóját. Bár az tény, hogy a Fed elnöke a várakozásoknak megfelelően nyilatkozott a gazdasági kilátásokról, ám nem utalt arra, hogy a kamatok terén várható-e valamilyen változ

Süllyedőben az olaj világpiaci ára

Produktivitási gondok a nagyvállalatoknál

Elszaladt a német behozatal?

Fontos híreink
Bevetették magukat a karácsonyi vásárokba a fogyasztóvédelmi ellenörök, ezeket találták

A Politico is elismeri, a valódi hatalom Oroszország kezében van

Nagyszabású rendőri akció Budapesten: Hatvannégy körözött személyt fogtak el

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Újabb fontos pillanat az országépítésben
Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között
A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Ünnepi bevásárlás: Így tartanak nyitva az élelmiszerboltok december 24-én és szilveszterkor
Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Köd és pára: szürke hétfő vár ránk + videó
Nem sok derűt tartogat az időjárás.
Külföldi híreink

Lángokban áll az orosz kikötő
Az ukránok drónokkal támadtak az éjjel.

Öles léptekkel készül a háborúra Berlin
Itt az új német fegyver.

Soros áll a brüsszeli és a kijevi elit mögött
Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Luke Littler sokkoló szavai a darts-vb részeges játékosáról, akivel üzenetváltásba kezdtek
Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

Merz Magdeburgban: tüntetők és füttykoncert
A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Az amerikai hírszerzés vezetője az iszlám ideológia veszélyeire figyelmeztetett
Európa a rossz példa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

