Felszámolják a miskolci nyomortelepeket
1,5-2 millió forinttal támogatást adnak a szegényeknek ahhoz, hogy emberibb körülmények közé költözhessenek.
1,5-2 millió forinttal támogatást adnak a szegényeknek ahhoz, hogy emberibb körülmények közé költözhessenek.
Kivonul az állam a médiából, annak ellenére, hogy a legtöbben nem ezt szeretnék – mondta a szerb miniszterelnök.
A közel 1200 felkelő kivonulása gyakorlatilag véget vet a szembenállásnak a szinte porig rombolt Homsz városában.

A bosnyák válogatott futballista úgy érzi, hogy Magyarországon már nem fejlődhet tovább, így eligazolna.
A venezuelai biztonsági erők kora reggel szállták meg a kormányellenes feliratokkal díszített sátortáborokat.
Belefér-e a leköpés, a lámpavasra akasztás vagy a hazaárulózás? A Jobbiknál lassan kezdenek belezavarodni.
Emberek millióinak az egészsége forog kockán.
Kijevben tárgyalnak az EBESZ új rendezési javaslatáról, amelyben visszavonulásra szólítják fel a szakadárokat.
Zsidó szélsőségesek keresztényeket fenyegető feliratot firkáltak egy egyházi ingatlanra az óvárosban.
A Fidesz szerint a Gyurcsány-kormány pénzügyminiszterének „szakértelméből” nem kérnek a magyarok.
A közúti közlekedésbiztonsági kihívásokat és az intelligens infrastruktúrafejlesztés lehetőségeit is megvitatták Athénban.
2016-ban Budapest rendezheti meg a rangos szakácsverseny európai döntőjét.
A Gazprom azt állítja, hogy a márciusi 2,2 milliárd dollárról április végére 3,5 milliárd dollárra emelkedett a számla.
Műszaki mentés miatt teljes szélességében lezárták az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalát.
Mi a közös a bojtosúszós halban és a Segue-1 törpegalaxisban?
A budapesti Iparművészeti Múzeum raktárában őrzött Festetics-bútorok kerültek vissza a keszthelyi kastélyba.
Adrian Nastasénak négy év börtönt kellene leülnie Bukarestben. Ügyvédei kérték így.
A készítők összesen 61 milliós támogatást kapnak a médiatanácstól. Lesz köztük Ezópus, de Bogyó és Babóca is.
A második világháborús Katyusa-rakétát a Ribáry utcában egy építkezésen találtak csütörtök délután.
A díjjal járó 200 ezer forintból a debreceni emlékszoba fejlesztését és a Szabó Magda Alapítványt segítenék.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Megrendítő videón mutatjuk, ahogy a Tisza Párt elnökének „zápora” leszakította egy üzlet tetejét.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
A hétfőn Magyarországon átvonult, rendkívül erős vihar az elmúlt 30 év legnagyobb kárát okozta az áramhálózaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.