Helyreállították a vasúti felsővezetéket
Helyreállították Szolnok és Szajol között a vasúti felsővezetéket, amely szerda reggel szakadt le mindkét vágány felett – közölte Both Ferenc, a MÁV ügyeletese. • Leszakadt a vasúti felsővezeték

A siófoki Rózsakert lakópark 106 lakásában korlátozta a vízszolgáltatást a DRV Zrt., amíg nem fizetik ki a 7,7 millió forintos tartozást; a lakók szerint ehhez a cégnek nincs joga – írta szerdán a Somogyi Hírlap.
Rágalmazásért bepereli Török Zsolt egri szocialista országgyűlési képviselőt Demeter Ervin fideszes honatya, aki egyben a Fidesz egri választókerületi elnöke – közölte az ellenzéki képviselő a Heves Megyei Hírlap keddi számában megjelent nyilatkozatában.

Elismerte bűnösségét a diáktársát halálra verő 17 éves bokszoló kedden a bíróságon. A fiú azt mondta: azért bántalmazta osztálytársát, mert az sértegette: lecigányozta.

A Szabad Demokraták Szövetsége a szociális kiadások újragondolását javasolja – jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán a köztelevízió reggeli műsorában.

Minden nemzetnek olyan a médiája, amilyent maga elfogad. Ha Magyarország nagyon gyorsan nem tud előrelépni e téren, akkor nem leszünk felemelkedő nemzet. Felemelkedő nemzethez nemcsak gazdasági fejlődés, de mentális fejlődés is szükséges, a nemzet mentáli

Szerdán írja alá az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást Magyarország és az Egyesült Államok. A magyarok így jövő év elejétől nagy eséllyel vízummentesen utazhatnak majd Amerikába.

Még októberben az Országgyűlés elé kerül az „Út a munkához” elnevezésű program, amelynek fő célja a rendszeres szociális segélyen lévő, tartósan munkanélküliek munkára ösztönzése és foglalkoztathatóságának javítása - mondta egy, a témát is érintő kőbányai

A Nemzeti Nyomozó Iroda emberei állítólag már tudják, hogy ki rabolta el az MDF Somogy megyei elnökét a párt országos választmányának ülése előtti éjszaka.

Kivonultak a 2007-es költségvetés végrehajtásáról szóló általános vitáról a Fidesz frakció jelenlévő tagjai kedden este, mivel Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke szerint a kormány nem tud elszámolni az államháztartási hiány pontos adatairól.

Az Amnesty International arra szólítja fel Gyurcsány Ferenc kormányfőt, hogy maradjon távol a Tarka Magyar! néven szervezett szombati demonstrációtól – a rendezvényt támogató jogvédő szervezet erről kedden tájékoztatott.

A polgármester önfeloszlatási javaslatát a település képviselő-testülete nem fogadta el, így megindul az adósságrendezési eljárás.

Jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett magántitok jogosulatlan megsértése miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség az adatgyűjtési ügyben Tóth Jánosnak, az UD Zrt. résztulajdonosának feljelentése alapján – tájékoztatott Futó Barnabás jog

Január 11-én szavazhatnak a ferencvárosi 12-es országos egyéni választókerületben (oevk) élők a parlamenti mandátumáról két hete lemondott Gegesy Ferenc szabad demokrata országgyűlési képviselő utódáról – döntött az Országos Választási Bizottság keddi ülé

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.