A Talmudból idézve emlékezett meg Orbán Viktor a holokauszt áldozatairól
„Soha többé!” – írta a miniszterelnök.

„Soha többé!” – írta a miniszterelnök.

A Nyugatiból ment Vácra a vonat.

Megvan a szajré is.
„Soha többé!” – írta a miniszterelnök.

A Nyugatiból ment Vácra a vonat.

Megvan a szajré is.

A mesterséges intelligencia remekműve.

Baranya vármegye déli részét teljesen elárasztották kábítószerrel.

A rendőrség dicsérte az iskolaőr munkáját.

Óriási a felelőssége a családnak.

A főpolgármester a bukott kormányfő bábja.

Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást ad a kormány.

Egészen pontosan huszonnyolcszor.

Hamarosan bíróság elé kell állnia a vádlottnak.

Az adományokat április végéig várja az önkormányzat.

A férfi veszekedés hevében többször arcon ütötte a lányát, majd a haját is megtépte.

A későbbiekben akár fagyra is számíthatunk.

A holokauszt áldozataira emlékeztek.

Az áprilisi nyár után sok helyen várták már az esőt.

A Parter Event Kft. már számos baloldali megbízást kapott.

A DK gyakorlatilag bekebelezheti az MSZP-t és a Párbeszédet.

A főpolgármester kabinetfőnöke nagy tervekkel készül az elkövetkezendő időszakra.

Izrael újabb megtámadása miatt aktivizálódtak a magyar hatóságok és titkosszolgálatok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Már az év elején véglegesíthetik a biztonsági garanciákat, amely akár katonai egységek telepítését is jelentheti.

Szoros együttműködésre törekszik a két ország.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

A karácsony és az újév közötti időszak ideális arra, hogy lelassuljunk, együtt legyünk, és élményekkel töltsük meg az év utolsó napjait.

Már januárban elindul a célzott lakhatási segítség: hiteltörlesztésre vagy önerőre is fordíthatják a közszolgálatban dolgozók.

Karácsony után sem áll meg az élet: tömeg a boltokban, dübörögnek az akciók és pörögnek a hitelek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.