Csökkenő forgalom volt a tőzsdén
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4344,45 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 91,76 ponttal, 2,07 százalékkal alacsonyabban.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4344,45 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 91,76 ponttal, 2,07 százalékkal alacsonyabban.
Idén a cafeteria-rendszer átalakítása miatt a feltöltések jelentősen meghaladják majd a tavalyit – közölte három kereskedelmi bank az MTI érdeklődésére.
Nem teszik lehetővé a jelenlegi romániai törvények egy, az OMV-Petrom szándékában álló, több milliárd eurós beruházásról szóló döntést.

A következő években a munkahelyek 14 százaléka megszűnhet, 32 százaléka pedig jelentősen átalakulhat a digitalizációval, technológiai fejlődéssel.
Az OTP vezetése szerint lassacskán egy időre véget érnek a bankvásárlások, utána a tervek szerint a vett cégek beépítésére koncentrálnak.
Az előző év azonos időszakához képest összességében 17 százalékkal többen jelentkeztek álláshirdetésre az első negyedévben.
Magyarország célja, hogy harmadik fél közbeiktatása nélkül, önállóan üzleteljen Kínával – mondta Boros Imre közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Megálljt parancsol egy friss kormányrendelet-módosítás a nagy méretű napelemparkokkal kötelező zöldáramátvételt megcélzó beruházóknak.
Az elmúlt hét évben több mint 120 millió forint értékű támogatásban részesültek hazai civil szervezetek és egyetemek a legnagyobb coach szakmai világszervezet, a Nemzetközi Coachszövetség (ICF) Magyar Tagozatának CSR Jószolgálati programjai jóvoltából – k
Az anyák napja az egyik legfontosabb nap a virágkereskedelemben, azonban a középiskolai ballagások miatt megoszlik a forgalom.
A Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója szerint egyre nő az „okoskenyerek” piaca Magyarországon, az ebből származó árbevétel a következő két évben elérheti a 2-5 milliárd forintot.
Varga Mihály szerint még vannak növekedési tartalékok a gazdaságban, így a versenyképesség fokozása mellett a munkaerőpiacot is tovább vinné a teljes foglalkoztatottság irányába a kormányzat.
Döbbenetes mértékű ingatlanfejlesztések zajlanak a Balatonnál, amit jól mutat, hogy tavaly Budapest és Győr után Balatonlellén készült el a legtöbb értékesítésre szánt új otthon.
Suppan Gergely kiemelte: a hazai bankrendszer nincs rászorulva külső forrásokra, szemben a 10 évvel ezelőtti helyzettel, sőt nettó külföldi finanszírozóvá vált
A Moody's által péntekre kitűzött – végül érdemi vizsgálat nélkül eltelt – időpontban az idei első fél évre kidolgozott hitelminősítői menetrend Magyarország szempontjából véget ért.
Kifejezetten kínai utasoknak szánt szolgáltatásokat vezet be a Budapest Airport a Liszt Ferenc repülőtéren, mivel az utasok száma folyamatosan és nagy mértékben nő.
A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentését és az uniós támogatási rendszer egyszerűsítését sürgette György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Demján Sándor-program segíthet mérsékelni a keleti régió lemaradását.
Számos elemet pontosítottak, módosítottak a tervezethez képest.
A palesztinbarát Mazen Al Ramahi jó viszonyt ápol a Sziget Fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal.
A hétmilliárd forintnyi kárt okozó viharok nyomán megugrott az érdeklődés a biztosítások iránt.
Czomba Sándor: A kormány mindent megtesz az álláskeresők minél gyorsabb elhelyezkedése érdekében.
– A romló európai gazdasági körülmények ellenére is a nagy nemzetközi vállalatok továbbra is bíznak hazánkban – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A Szupermenta összehasonlító vizsgálatában 11, kiskerti vetésre szánt vetőmagot teszteltek, köztük négy hibridet.
A főszervező megerősítette a hírt, a sérültet kórházba szállították.
"These young people are our children, we raised them, and we shouldn’t forget that," said the prime minister in response to the question of why many young people tend to rebel against Fidesz.
A Liverpooltól távozó szélső szombaton bemutatkozott a német bajnok színeiben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.