Marco Rossi kedves szavakkal üzent a magyar szurkolóknak
Marco Rossi csapatát idei mindkét mérkőzésén lelkes nézősereg buzdította a Puskás Arénában.

Marco Rossi csapatát idei mindkét mérkőzésén lelkes nézősereg buzdította a Puskás Arénában.

A spanyol szakember nem lesz a Liverpool vezetőedzője, egyelőre legalábbis biztosan nem.

Nagelsmann veheti át a bajor csapat irányítását Tucheltől, aki tavaly éppen az ő helyére érkezett.
Marco Rossi csapatát idei mindkét mérkőzésén lelkes nézősereg buzdította a Puskás Arénában.

A spanyol szakember nem lesz a Liverpool vezetőedzője, egyelőre legalábbis biztosan nem.

Nagelsmann veheti át a bajor csapat irányítását Tucheltől, aki tavaly éppen az ő helyére érkezett.

A Liverpool edzőjének fontos programja van, és felidézte, ahogy egyik játékosa eltörte a szemüvegét.

Csaknem egyéves kihagyás után tér vissza versenyen az olimpiai bajnok, 200 pillangón világcsúcstartó úszó.

A magyar válogatottal olimpiai ezüstérmes, az Újpesttel BEK-elődöntős Juhász Péter 75 éves volt.

Xavi bekeményített, nem tűri tovább, hogy állítása szerint hazudoznak róla a médiában.

Tóth Balázs volt a meccs hőse, pedig a Fehérvár kapusa a Puskás játékosa, erre reagált az edző.

A Fehérvár védője feszülten nyilatkozott, amikor a válogatottság került szóba.

Az elmúlt hetekben eredményesen szerepelt a Diósgyőr, amely szombaton a ZTE vendégeként folytatja.

Budu Zivzivadze igencsak meglepődhetett, amikor visszaérkezett a klubcsapatához.

Xabi Alonso kiesésével Rúben Amorim lett az első számú jelölt a kispadra.

Szikora Melinda a német Bietigheimtől a francia Chambray együtteséhez igazol.

A 25 éves magyar teniszező hétfőn már a 38. lesz a világranglistán.

A Visma–Lease a Bike magyar versenyzője ott lesz a Giro d’Italián.

Leony, a Meduza és a One Republic közös szerzeményét egyelőre még be sem mutatták.

Willie Kirk a Leicester közleménye szerint súlyosan megsértette a magatartási kódexet.

Az angol válogatottat irányító Gareth Southgate összefogást sürget a nyári Európa-bajnokság résztvevői között.

Az egykori válogatott labdarúgó szerint a csodák időszakát éri a magyar futball.

Nem csak Marozsán Fábiánon múlott, hogy elmaradt a Carlos Alcaraz elleni újabb találkozó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.