– Kapott már ennél nagyobb szakmai dicséretet?
– Az a helyzet, hogy a mi teljesítményünk nem egy mérhető dolog. Nem lehet olyan eredmények alapján elbírálni, mint a labdarúgók esetében. Ahogy a futballistáknál, úgy a játékvezetők esetében is mindenkinek más a kedvence. A focisták többségének sem az a legfontosabb, hogy milyen díjakkal halmozzák el, és a játékvezető sem azt lesi, mikor kapja már a kitüntetést. Azért persze nem bánkódom, hogy megkaptam az elismerést, ez igazából hab a tortán.
– Sok irigye van?
– Nem mindenki szeret bennünket, de ezzel nem lehet mit kezdeni. Az a fontos, hogy elismerjék a munkánkat.
– Változott valami azóta, hogy önt választották a legjobbnak? Többen ismerik meg az utcán, ég a telefonja?
– Persze, lezajlott az első hullám. Puhl Sándor is elnyerte négyszer ezt a díjat, így van már hagyománya a magyar sikernek. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy más szemmel néznének ránk az emberek ezután. Eddig sem voltak rosszak az eredményeink, sokan ismerték a nevünket, nem lett ez másképp a sikert követően sem.
– Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzése 2011-ben?
– Hát, Bajnokok Ligája-döntőt nem minden nap vezet az ember, a Barcelona–Manchester United találkozót nehéz lesz túlszárnyalni. Keveseknek adatik meg, hogy ilyen szintű meccseken fújja a sípot. Frank de Bleckere például nemrégiben vonult vissza. A belga játékvezetőt a legjobbak között emlegette mindenki, mégsem kapta meg az európai klubfutball legkomolyabb fináléját. Nem elsősorban attól függ tehát, hogy ki a legjobb, hogy abban az évben milyen döntőben bíráskodott.
– És a karrierje során mi volt a csúcs?
– Nem könnyű így kategorizálni a meccseket. Nem biztos, hogy a legmagasabb csúcs megmászása a legnehezebb. Az én pályafutásomban is voltak olyan kisebb nyilvánosságot kapó találkozók, melyek nélkül most nem tartanék ott, ahol. Rengeteg helyen elbukhattunk volna asszisztenseimmel. Ugyanolyan mérföldkőnek számít az első NB I-es meccsünk, vagy akár az első szereplésünk a nemzetközi porondon. Így tehát nem tudnék egyetlen mérkőzést kiragadni.
– Tartja a véleményét, miszerint nem kell ahhoz magas szinten futballozni, hogy valakit a legjobbak között emlegessenek játékvezetőként?
– Ugyanígy gondoltam korábban, és most is. Régebben volt lehetőség arra, hogy valaki magasabb szinten focizzon, és miután kiöregedett, sípot ragadjon. Manapság ilyen már nem fordul elő. Jóval korábban kell letenni a játékvezetői vizsgákat, hogy a kőkemény feltételeknek megfeleljen az ember. A játékosmúlttal kapcsolatban egyetlen megjegyzés: a legnagyobb edzők között is találunk olyat, aki szinte ismeretlen volt korábban a pályán.
– Sokan úgy tartják, a játékvezetőkkel szemben támasztott legfontosabb követelmény a határozottság. Fújhat a bíró akár rosszul is, a lényeg, hogy határozottan tegye. Egyetért?
– Nehéz megmondani, melyik a legfontosabb tulajdonság, mellyel a játékvezetőnek rendelkeznie kell. 22 játékost kell egyszerre „vezetni”, irányítani, betartatni velük a szabályokat. Mindezt úgy, hogy közben meg kell őrizni hitelességünket, és határozottan kell döntést hoznunk.
– A vb-elődöntőt, olimpiai döntőt és a Bajnokok Ligája-finálét követően jöhet mondjuk az Eb-döntő? Egyáltalán lehet ilyen eredménycentrikus szemszögből nézni a dolgot?
– A cél mindig az, hogy tökéletesen levezessük a soron következő mérkőzést. Persze ez a kijelentés már ezerszer elcsépelt közhelyként hangozhat, de attól még igaz. Egy döntő dirigálása, mint korábban is említettem, keveseknek adatik meg. Nézzük például 2012-t. Mindössze három komoly finálét rendeznek majd: az Európa-liga, a Bajnokok Ligája és az Európa-bajnokság döntőjét. Az UEFA keretein belül több mint 250 játékvezető dolgozik, ők versengenek a három fináléért, szóval hatalmas a konkurenciaharc. Másfelől pedig nem csak döntőkben lehet mérni az eredményességet. Egy negyeddöntő ugyanakkora boldogságot jelenthet, ha azért kapjuk, mert jól végeztük a dolgunkat.
– Mi a véleménye: nehezebb idehaza meccseket vezetni, mint külföldön?
– Teljesen más a közeg, és a nemzetközi színtértől egészen eltérő a játékosok mentalitása is. Egyszerű a dolgunk: alkalmazkodni kell a körülményekhez.
– Azért is lehet érdekes a kérdés, mert itthon igen gyakran kerül a kritikák kereszttüzébe, miközben külföldön a legkomolyabb elismerésben részesül. Egyáltalán érdeklik a negatív hangok?
– Természetesen igen. Minden kritikát érdemes meghallgatni, mert abból lehet tanulni. Annyi bizonyos, hogy mindenki hibázik a pályán. A játékosok, az edzők, vagy akár a játékvezetők is. Mi az utóbbi évek teljesítményével magasra tettük a lécet, így most már szinte hiba nélküli bíráskodást várnak tőlünk. A külföldön mutatott teljesítményt követelik meg, amivel egyébként nincs is semmi gond.
– Meddig tervez a pályán?
– Ameddig képes leszek tartani a szintet. Majdnem 20 évig készültem oda, ahová eljutottam. Most szeretném kiélvezni a munka gyümölcsét. Arra persze fel kell készülnöm, hogy idővel egyre nehezebb lesz lépést tartani a fiatalokkal, és persze a sérülések sem kerülik el az embert. Szóval nem csak rajtam múlik, mikor hagyom abba.
– És ha lerakja a sípot, marad a nyomdai értékesítés?
– Kifürkészhetetlen, mit hoz a jövő. 10 évvel ezelőtt például nem gondoltam volna, hogy olimpiai és Bajnokok Ligája-döntőben bíráskodom majd. Jelenleg minden gondolatom a játékvezetés körül forog, de azért már vannak elképzeléseim, mihez kezdek, ha letettem a sípot.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
