Két forduló után a spanyolok 3, a mieink és a franciák 2-2, az oroszok 1 ponttal álltak a C csoportban, azaz tudtuk: spanyol győzelem esetén az oroszok már azelőtt búcsúznak, hogy a magyarok 20.15-től az első labdát eldobnák a franciák ellen. Csakhogy az orosz válogatott, élén a legendás Makszimov mesterrel, olimpiai aranyérmekhez szokott hozzá, nem ahhoz, hogy egy incifinci kontinensviadalon már az első körben kiessen. És bár a mostani felhozatal jóval gyengébb a daliás elődöknél, a ,,szbornaját” azért hiba véglegesen leírni.
A spanyol beálló, Julen Aguinagalde sem tette, hiszen úgy vélekedett: ,,A Csehovszki Medvegyi klubjára épülő ellenfél nagyon erős, védekezése kitűnő, ezért nekünk kontrákból kell minél többször eredményesnek lennünk. Hátul pedig az a feladatunk, hogy megállítsuk a hatalmas orosz lövőket. „
Az első félidő közepéig ez puszta elmélet maradt, Dibirovék 7-5-re vezettek. Ám ekkor minden előzmény nélkül, egy csapásra úgy összezuhantak, ahogy szinte csak kelet-európai egyletektől látni; a spanyolok kilenc góljukra csupán egyet kaptak, 14-8-ra fordítottak, szünetben 17-11-gyel tartották a követési távolságot. Ám 23-22-nél az oroszok hátulról majdnem beléjük koccantak, alföldi és dunántúli torkok százaiból hangzott fel az Espana, Espana rigmus.
A hangszóróból pedig még ennél is váratlanabbul az ,,Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék”, és a pályán teljessé vált a magyar–spanyol öröm: utóbbiak 30-27-re nyertek, ezzel csoportelsőként léptek tovább, és a mieink középdöntős tagsága is ténnyé vált. Mint ahogyan az oroszok kiesése is, amit a tribünről szórványos ,,Ruszkik, haza!” kiáltás nyomatékosított.
Leírni is libabőröztető, hát még átélni: a magyar–francia összecsapáson két holtbiztos továbbjutó a második helyet oszthatja el egymás között.
