Már az idegenben 35-31-re elveszített első felvonás alkalmával úgy tűnt, az ETO vitathatatlanul jobb csapat, így a visszavágó végkifejlete és a továbbjutás kérdése szinte kizárólag tőle függ. E vélekedés aztán fényes igazolást nyert; annál fényesebb már csak a diadal volt, bár a második félidő elején ezúttal is „beúszott” a Ramnicu Valceában látott hullámvölgy. Talán a számszerű eredménynél is maradandóbb emlék a játékosoknak a józan ész határát súroló, elképesztő eltökéltsége és lelkesedése; norvég, brazil és délszláv klasszisok ünnepelték olyan gesztusokkal a magyar és a győri kézilabdázás történelmi léptékű sikerét, mintha – Görbicz Anitához hasonlóan – ők is a városban cseperedtek volna fel, és kicsi koruk óta kizárólag erre vágynának. Ez a mentális és lelki állapot bizonyára a testre is visszahatott, hiszen az ETO egy szem cserével rohanta és küzdötte végig e férfias tempójú és keménységű kézitusát.
Karl Erik Böhn vezetőedző azon kijelentése már önmagában mindent elárul a szombati atmoszféráról, hogy ilyen hangulatú csarnokban még soha nem járt, ám a játékosok ezúttal szóban és természetesen tettben is beszédesebbek voltak. Görbicz Anita irányító létére úgy parádézott a bal szélen, mintha ott született volna, a meccs lefújása után labda helyett mikrofont ragadott, és megköszönte a szurkolóknak a biztatást, majd érdeklődésünkre támadhatatlan magyarázatot adott arra, miért volt sokkal kevésbé érezhető az átmeneti visszaesés Veszprémben, mint Ramnicu Valceán: „Idegenben a román szurkolók az Oltchimot biztatták, itthon a mi drukkereink minket, és ez óriási különbség”. Ennyivel azonban nem érte be, hiszen azzal folytatta: „Végig érződött, mennyire együtt vagyunk, ha igazán jól játszunk, nem tudnak megállítani minket, ezért azt gondolom, kizárólag rajtunk múlott, nyerünk-e.” Hogy ez a tézis a döntőben is érvényes-e, arra pillanatnyi tűnődés után igennel felelt, majd arra válaszolva, mindegy-e, ki jön be ellenfélnek, kijelentette: „Inkább a Larvikot szeretném, de ettől még a Podgorica jut tovább.”
Eduarda Amorim előzetesen leszögezte, igenis előny lesz Veszprémben játszani, és utólag boldogan érvelt a maga igaza mellett: „Persze, hogy előny volt, csak körül kell nézni. Ennyi embert, ilyen szurkolást! Győrből is mindenki eljött, de szerintem itt volt Budapest, a fél ország.” Kovacsics Anikó ehhez képest már-már szenvtelen szakmai értékelést adott: „Most is megvolt az a hullámvölgyünk, mint Romániában, illetve szerencsére nem ugyanaz, mert nem estünk szét annyira, fegyelmezettebbek voltunk, ha hibáztunk is, visszaértünk, nem ajándékoztunk könnyű gólokat az ellenfélnek. Ezért is álltunk talpra hamarabb, és nyertünk simábban.
Jovanka Radicsevics a meccs során többször is szinte révületbe esett, még a tiszteletkör és a rítussá előlépett pacsizást követően is lelkendezve mondta: „Hogyne lennék eufóriában, ilyen játék, ilyen hangulat után. No meg bejutottam életem első európai kupadöntőjébe, és ha ott is így fogunk kézilabdázni, meg is nyerjük. Tudom, lehet, hogy az előző csapatom, a Podgorica ellen, de nemhogy nem zavarna, még jobban örülnék neki.” Az ellenfél kilétére csak vasárnap este derül fény, az viszont már szombaton biztossá vált, hogy a Győr hazai pályán – azaz Veszprémben – kezdi a finálét. Ebből adódóan idegenben fejezi be; bár természetesen nem az a lényeg, hol, hanem az, hogyan.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
