Vad Lajos a lelátón ülve, rezzenéstelen arccal mondta be előre, hova céloznak majd a vasasosok, aztán nagyot fújtatva kijelentette: „1–0 ide, de ettől még nem léptünk elő esélyessé, mostantól viszont még rosszabb érzés lenne lemaradni a bajnoki döntőről, hiszen már csak egyszer kellene nyernünk, pénteken, otthon. Persze már eddig is túlteljesítettünk, a mezőnyben egyedüliként a miénk a színmagyar csapat, a gondjaink is ismertek, de azokból a vízben semmit nem látni viszont – szóval mindezek az érvek amellett szólnak, hogy így is elégedettek lehetünk, de mutassanak nekem valakit, aki ebben a helyzetben nem szeretne döntőt játszani.”
Lehetetlen feladat, hiszen Földi László is szeretne, a 0–1 dacára is: „Most bármit mondok az 1–5-ös kezdésünk kapcsán, mentegetőzésnek hat, de annyit azért megjegyzek, hogy az alapszakasz és a negyeddöntő után nagyon hosszú szünet következett, szinte nem is tudtunk kivel készülni, játszani. Ráadásul az egyik kulcsemberünk, Brguljan négy és fél órával a meccs előtt esett be Edmontonból, az olimpiai selejtezőről. Pénteken azonban mindezekre már nem hivatkozhatunk, győznünk kell, hogy harmadik meccsen dőljön el a továbbjutás.”
A pénteken 18.30-kor kezdődő összecsapást már a tévé is közvetíti; hogy ez a sportág egésze számára inkább jó hír vagy rossz, az nézőpont kérdése.
