Beszélhet Európa – sztárgárdát vert a Videoton

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Káprázatos fociestén simán verte a tavalyi Európa-liga-elődöntőst a Videoton. A meccs után Sousa elégedetten, Sá Pinto kritikusan nyilatkozott.

2012. 10. 04. 18:59

Sousa tenyerében volt minden

Edzői nyilatkozatok:

Paulo Sousa (Videoton): „Mindig az a legfontosabb, hogy megtaláljuk a megfelelő taktikát, játékrendszert, ez ma sikerült, tehát elégedett vagyok. Büszke vagyok a játékosaimra, ez nagyon fontos eredmény a klub, a magyar futball és a szurkolók életében. Számomra is nagyon sokat jelent ez a győzelem, hiszen a Sporting tavaly a sorozat elődöntőjéig jutott, többnyire ugyanezekkel a játékosokkal, tehát mindenképpen nagy siker ez számunkra. A csapatunknak megvan a saját stílusa, ehhez ragaszkodunk. A zárt területen való védekezés, és az ellenfél hibára késztetése, az ebből indított ellentámadás az erősségünk. Gyorsan szereztünk előnyt, ezután a célunk a fegyelmezett zárás volt. Ezt teljesítettük.”

Sá Pinto (Sporting Lisboa): „Nem fordult meg a fejemben, hogy lemondjak a vereség után. Világ életemben harcoltam, hittem abban, amit csinálok. Hitvallásom, hogy soha ne adjam fel és küzdjek. A Videoton nem játszott jól, hanem megnyerte a mérkőzést. Ha a céljaikat nézzük, megvalósították. A kontrajátékra játszottak és ez bejött nekik. Gyorsan gólt kaptunk, és hamar kétgólos lett a hátrány, innen már nagyon nehéz dolgunk volt. Továbbra is bízom a továbbjutásban.” (MTI)

Boulahruzt talán büntetésből a 70. percig hagyta pályán Sá Pinto mester, aki a vergődő alakulat éléről ezek után biztosan távozik majd. A félidei 3–0 végig tartásához látványosan hozzájárult, hogy Paulo Sousa folyamatosan mutogatta, kinek hol kell a pályán helyezkednie, a játékosok pedig mindent pontosan betartottak. Sousa mester egyébként maga is, illetve két játékosa, Marco Caneira középhátvéd és a csereként beállított Renato Neto is úgy ismeri a Sportingot, mint a tenyerét, előbbi a 90-es években állt a klub alkalmazásában, utóbbiak pedig a legutóbbi időszakban.

Győzelmével a Vidi feljött a csoport második helyére a Bázelben 2–2-t játszó Genk mögé. A sorrend két forduló után: Genk (4 pont), Videoton (3), Basel (2), Sporting (1). A Fehérváriak legközelebb itthon játszanak majd a Basel ellen, a Sporting pedig a Genkhez utazik.

PERCRŐL PERCRE

94. perc:
Tóth Balázs oktatja a mellette elvonulni próbáló csatárt. Egyszerűen minden klappolt a Videotonnál ezen az estén.
92. perc:
A harmadik csere is bekapcsolódik a futóversenybe, Renato Neto ki is harcol egy szögletet. Egy kisebb tűzijáték és Torghelle-trükközés Rui Patricio kapuja előtt.
89. perc:
Ápolás. Közben már Renato Neto, a másik exsportingos is bent a pályán. Zúg a „szép volt, fiúk”!
87. perc:
Gyurcsó és Torghelle ügyeskednek elöl folyamatosan. Stopirát lerúgják a túloldalon.
85. perc:
Egy szögletnél olyan szorosan álltak a Videoton játékosai, mintha a 7-es buszra szálltak volna fel.
84. perc: Vinicius lő luftot, szöglet.
82. perc:
Tóth Balázs lő csúnyán fölé egy visszatett labdát. Volt ideje rákészülni.
81. perc:
Torghelle próbált önzetlen lenni Gyurcsóval, akit kibillentettek, így is visszaszerezte a labdát, bedobás.
80. perc:
Rémisztően szárnyaszegetten támadgatnak a portugálok. És jön számukra még egy rossz hír mindjárt.
78. perc:
A zseniálisan játszó Nikolic fárad el, helyére áll be Torghelle, a szokásos „sanyizással” köszönti tízezer magyar.
76. perc:
Veszélytelen portugál beívelés balról.
74. perc:
A portugál védelem megint összehozott egy ügyességet közben Torghelle Sándor készül beállni. Őt ismeri az izlandi bíró 2003-ból, egy 0–0-s MTK–Dinamo Zagreb meccsről.
72. perc:
Eddig volt a pályán a rossz napot kifogó Boulahruz. Védő helyett a csatár Adrien Silva.
71. perc:
Újabb hatástalanított portugál támadás után Nikolicot kínálják meg egy passzal, aki a felezővonalnál bedobást harcol ki nagy magányában.
69. perc:
Husztiék közben már vezetnek a Levante ellen (2–1), Lencséék pedig kiegyenlítettek a Lyont fogadva (3–3).
68. perc:
Walter Lee le, Gyurcsó be. Vastaps, feláll minden néző.
67. perc:
Hál' isten, lassul a játék.
65. perc:
Viola volt gólhelyzetben, Bozovicról rossz helyre pattan ki, de Vinicius kibikázza a labdát. Gyurcsó Ádám készül beállni, ő a Vidi egyetlen magyar válogatott kerettag labdarúgója.
64. perc: Walter Lee keverget Tóth Balázs passza után a jobb oldalon, majd befúrja magát két védő közé, és rászúrja, erőtlen lövését könnyen fogja Rui Patricio.
62. perc:
Növekszik a portugál nyomás, ilyenkor szokott a Videoton gólt rúgni
60. perc:
Viola próbálkozik most, ő is hiába. A Sportingnak már csak egy cserelehetősége van egyébként, Labyadot Schaars váltotta a félidőben.
59. perc:
Megint van Wolfswinkel kellemetlenkedik, viszont rosszul pöcköl a rövid felé.
56. perc: Oliveira fetreng egy sort, a szurkolók nagyon támogatják.
54. perc:
Ha minden így marad, a Vidi feljön a csoport második helyére a Genk mögé, megelőzve a szintén elméleti 3 pontos Sportingot és a rúgott gól nélküli, 1 pontos Baselt.
51. perc:
Mókásan néz ki a pálya, amikor a portugálok támadnak, 30 méterre behúzódnak kapujuk köré a Videoton játékosai. Minden egyes labdaszerzésnél őrjöngésbe váltanak a dalolászó szurkolók.
50. perc:
Van Wolfswinkel fejel kapu fölé, Caneira leüvölti Bozovic fejét.
49. perc: Feltűnően nyugis a játék, sorra rugdossák a veszélytelen szögleteket a vendégek.
47. perc:
Jó hír Hannoverből: Huszti Szabolcs büntetőből gólt szerzett a Levante ellen, ott 1–1 a félidőben. Lencse Lászlóék közben lisszaboni mélységben vannak a Lyon ellen az Ironi Kiryat Shmonával.
46. perc:
A Vidi kezdte a második félidőt.

Sá Pinto fiai alig 8 percet töltöttek az öltözőben, máris kijöttek. A Sporting cserélt még egyet. A csoport másik meccsén a Genk 2–0-ra vezet a Basel ellen, mindkét gólt Vossen szerezte.

Az MNO lelátói tudósítója arról számolt be, hogy a találkozó előtt óriási dugó alakult ki az M7-es lehajtóján. Ez némileg érthetetlen, ugyanennyi nézőnél nem volt gond a Trabzonspor elleni play-off alkalmával A stadionban, mint megtudtuk, a 3. gól után több ízben is hullámzás indult, a drukkerek egyrészt önkívületi állapotban vannak, másrészt hitetlenkedve elemzik a történéseket.

45. perc:
Olivera a földön, ki kell rúgni a labdát. Micsoda második félidő lesz Utolsó mozzanatként még véd egy nagyot Bozovic, az izlandi bíró ekkorra már a sípjába fúj, les volt van Wolfswinkel fejese pillanatában.
44. perc:
Nikolic újra bohócot csinál Boulahruzból. Egyszerűen hihetetlen!
43. perc:
Mexikói hullámzás a Sóstóiban!
42. perc:
Jól látszik a Videoton, játékának kulcsa: jó helyre püfölik ki a portugál beadásokat, és villámgyorsan érnek föl a támadásokkal. Igen jó munkát végzett Paulo Sousa.
39. perc:
Sándor György rúgta rá 40-ről, ki tudja. 0–0-nál ilyet nem csinálhat.
35. perc: Sűrűsödnek a gondok, egyre több a portugál helyzet. Aztán egyszer csak kap egy labdát a Boulahruz felé mozgó Nikolic Nemanja, és kilövi a hosszút balról!!! Három–nulla!!!
34. perc:
Viola fejelt le egy beadást az újdonsült játékostársnak, Caneira tette a dolgát, eltüntette van Wolfswinkelt.
32. perc: Húzza az időt a Vidi, ahogy tudja. A labdabirtoklási arány igen durva a vendégek javára.
30. perc:
Rinaudót szedi le a pályáról Sá Pinto. A csapatkapitányt Az új fiú van Wolfswinkel, tavaly 14 gólt szerzett a bajnokságban, az Utrechttől szerezték jó pénzért anno.
28. perc: Csendesebb időszak következik a meccsen, ha a fehérváriakon múlik. A portugálok viszont cseréhez készülődnek. Szerencsére elég gyorsan telnek a percek.
26. perc:
A kispadok felől mindkét tréner nyugalmat szeretne a csapatától, illetve pontosabb játékot.
25. perc:
Boulahruzt majdnem megtréfálta Bozovic eléggé ügyes kirúgása. Nikolic ölésre készen állt a leshatáron. 
21. perc: Filipe Oliveira góljával már 2–0, hihetetlen! A jobboldalt felfutó Walter Lee passzát a lest reklamáló védők közt bólintott Rui Patricio kapujába.
17. perc:
Bozovicnak kell megint figyelnie, nem öklözte rossz helyre, mint portugál kollégája.
15. perc: Újabb szöglet. Rui Patricióról kipattan a labda, az arra ólálkodó Vinicius bevágja! 1–0-ra vezet a Videoton!!!
14. perc:
Nikolic kiugrik, de ki is sodródik, a meccs első szögletét azért kiharcolja.
12. perc:
Bozovic nagyon rosszul jött ki a kapuból, Vinicius visszaszaladt, hogy kiemelje a veszélyes helyen kalandozó labdát.
10. perc:
Kiegyenlítődött a labdabirtoklási arány, de a portugálok nagyon keresik a rést a pajzson.
9. perc:
Nikolic tör kapura, jól cselez, de végül megfojtják.
8. perc:
Walter Lee próbálja kiugratni Nikolicot, a holland Boulahruz lekapcsolta a passzt.
6. perc:
Bozovicnak kell figyelnie, Viola elől szedi fel a labdát.
5. perc:
Védekezésben letámadással próbálkozik a Videoton, fárasztó lesz ez így.
4. perc:
Szinte mindenki válogatott játékos a portugáloknál. Többnyire náluk is van a labda.
1. perc:
A zöld-fehérben játszó Sporting kezdte a mérkőzést, a Vidi piros-kékben. A lelátói látvány impozáns volt kivonuláskor, a VIDEOTON feliratot formázták piros, fehér és kék lapocskákkal a szurkolók. A lelátón helyet foglal Orbán Viktor miniszterelnök is.

18.58: Kezdőcsapatok!
VIDI: Bozovic – Brachi, Vinicius, Caneira, Stopira - Walter Lee, Sándor Gy., Mitrovic, Tóth B., Oliveira – Nikolic N.
SPORTING: Rui Patrício – Boulahrouz, Rojo, Izmailov, Labyad – Rinaudo, Martins, Pranjic, Fernandes – Suarez, Viola

18.50:
Délig 10 500 fehérvári jegy fogyott el, maradt tehát mintegy 1500 délutánra, estére. A 14 000 férőhelyes stadionba 12 ezer hazai drukker fér el, 200 portugál szurkolót várnak, a többi széket biztonsági zónának hagyják szabadon.



ELŐZMÉNYEK

Este 7-kor nagy fába vágja a fejszéjét a Videoton, a 90 perces erdészkedés végén pedig kiderül, mire jutnak az embert próbáló feladattal. Az Európa-liga G csoportjának második fordulójában a fehérváriak azt a Sportingot fogadják, amelyben játékosként a Vidi edzője maga is megfordult, illetve a magyar ezüstérmes két játékosa közül az egyik ott nevelkedett és lett igazolt focista (Marco Caneira), a másik pedig (Renato Neto, ő nem fért be a kezdőbe ma) a tavaly El-szereplő lisszaboni alakulatból jött az idény elején.

A portugál sztárcsapat edzője, Sá Pinto régi jó barátja és válogatottbéli extársa a Videoton trénerének, Paulo Sousának. A szerdai sajtótájékoztatón mindkét vezetőedző arról beszélt, hogy győzelemre játszik, kérdés, ez a jóval esélytelenebb hazaiaknak mennyire sikerül majd. Megijedni mindenesetre nem kell, mert bár a Fejér megyeiek a szeptember 20-i első fordulóban 3–0-ra kikaptak a szerencsés belga Genktől, a Sporting otthon nem bírt a Basellel (0–0), és hazájában az Estoril elleni 2–2 után eléggé inog a kispad. A statisztikusok kedvéért: a Videoton ’89 óta nem kapott ki hazai pályán UEFA-szervezésű nemzetközi tétmeccsen, a Sporting pedig eddigi mindhárom magyarországi fellépésén vereséget szenvedett.

A találkozó játékvezetőjéről, a két tréner várakozásáról, a csapatok El-szerepléséről, a csütörtökön más csapatokban szereplő magyarokról további részleteket olvashat az MNO reggeli összeállításában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.