Sporting-Vidi: lássuk, mitől duzzad a fehérvári Mikulás-puttony

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Videotonnak is szednie kell a virgácsait az EL-csoportkör záró felvonásán, s még lehet, hogy egy lisszaboni csoda sem lesz elég. Percről percre este 9-kor az MNO-n.

2012. 12. 06. 9:27

Paulo Sousáék egy parányit megszenvedtek azért, hogy kiérjenek az óceánpartra, de a hatórás repülőút végén előkelőségeknek járó fogadtatásban részesültek, s valósággal megtámadták őket a sajtó munkatársai. A Fehérvár csapatát érte még egy nagy megtiszteltetés, az Uefa.com, tehát az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos weboldala a speciális EL-címlapon szép nagy összeállításban méltatta a Videotont, emlékeztetve, hogy nagy elődök, az 1957/1958-as Vasas, az 1959/1960-as (Puskás-féle) Real Madrid, az 1960/1961-es (Hidegkuti-féle) Fiorentina, az 1963/1964-es MTK, illetve az 1967-ben aranylabdás Albert Flórián – és hát az 1985-ös, UEFA-kupa-ezüstérmes Videoton – nyomdokaiba lép a Sousa-csapat. Bizony, a magyar futballtörténelem egy-egy jeles pillanata kötődik a Vasashoz mint az első európaikupa-döntős magyar csapathoz, Puskáshoz, aki máig egyedüliként vágott négyet kontinentális klubtorna döntőjén, s az összevissza írt nevű Hidegkutihoz is, aki először nyert magyar edzőként európai kupát – hozzájuk társul még az első és utolsó magyar E-kupafinalista (MTK, Videoton), illetve az egyetlen magyar aranylabdás. Európa számon tartja mindezt!


De csöppenjünk csak vissza a jelenbe! Az este az MNO-n percről percre követhető Sporting–Vidi és Genk–Basel arról dönt, hogy történetében először túléli-e európai kupa csoportkörét magyar focicsapat. Ha abból indulunk ki, hogy a mérkőzés játékvezetője, a 37 esztendős görög gyógyszerész Mihalisz Kukulakisz utolsó két EL-meccsén vendéggyőzelem született, miért ne? Ha a sípmesterkedését testközelből a Steaua ellen megtapasztaló Újpest és Sándor György (2009) ellátja tanácsokkal a fehérváriakat, miért ne? A gól nélküli döntetlen amúgy nem volna nagyon elképzelhetetlen, a Vidi ugyanis elvesztette a góllövőcipőket az EL-ben, a Sporting meg ugye döntetlenkirály kevés rúgott és kapott góllal mind a bajnokságban, mind az EL-ben. Sousa és néhány vidista játékos lisszaboni kötődéséről pedig már korábban értekeztünk, ami extra motiváció az esélytelenebb magyar klubnak.

Persze, ha nincs továbbjutás, nincs – fantasztikus pénzösszegekkel és fontos nemzetközi tapasztalatokkal így (meccsrendezőként) is gazdagabb lesz a klub, erről részletesebben Garancsi István tulajdonos bő két hete egész pontos felvilágosítást adott. De a vaskos eurókötegeket érő EL-pontokért, -gólokért csütörtök este is harcolni fog a Videoton. Ha ez végül továbbjutást eredményez, nem fog senki sírni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.