A Honvéd-szurkolókon kívül a teljes futballélet a csütörtök esti Európa-liga-selejtezőn röhög és háborog. A kispesti szurkolók továbbjutás feletti örömét ugyanis beárnyékolja, hogy a Celik Niksicnek lőtt kilenc hazai gól közül nem egyet – a felvételek alapján úgy tűnik – szándékosan engedett be Zoran Banovic. A hetedik találatnál például Testardi kifejezetten a hálóőr keze irányába lőtt, mire a kapus nagy igyekezettel húzta lefelé kesztyűs mancsát, hogy a labdát ne sok minden akadályozza a kapuba jutásban.
Az első gól előtt Filip Holender kapott labdát a tizenhatos vonalánál, néhány másodpercig gondolkodott, mitévő legyen, és éppen amikor a kapu közepe felé belsőzte, a kapus elcsúszás nélkül rogyott össze, így ahelyett, hogy fél kézzel elkapta volna a labdát, a Honvéd megszerezte a vezetést. A második gólnál, a 23. percben Holender előkészítő volt, a túloldalon érkező Diaby elé tálalt, a hálóőr pedig éppen akkor mutatott be tigrisugrást, amikor a labda már túljutott rajta, így a gólszerző még fújhatott is egyet, mielőtt bepasszolta a játékszert a kapuba. Ezt a találatot sokkal kisebb feltűnéssel is beengedhette volna Banovic.
A 36. percben Holender közvetlenül a kapu előterébe ívelt egy szögletet, amely kötelezően Banovicé lett volna, ő viszont ahelyett, hogy rávetődött volna a labdára – vagy legalábbis megpróbálta volna –, megvárta, míg Diarra belövi a kapujába. Banovic ezután ráadásul teátrálisan elkezdte szidni a védőit, de ekkor is feltűnt, hogy igazából „a nagy senkire” zúdulnak a szitkok. A labda irányában egyébként ezúttal sem mozdult a lövéskor.
A második félidő elején, a 48. percben esett Honvéd-gól tizenegyes volt (ekkor összerogyott a portás), akárcsak a 66. perc találata (erre el sem mozdult), a 67. percben, Alcibiade góljánál viszont tehetetlen volt – biztos ami biztos, ekkor sem moccant meg a kapuban.
A 75. percben megint Testardi következett, ez volt a leglátványosabban beengedett találat, amelyről a Futballsznob blog külön gifet is készített: az ismétlődő jelenet Testardi lövését és Banovic teljesen egyértelmű kézleengedését mutatja.