– Júniusban felbontotta, felbontották a szerződését Kazincbarcikán, az új idény úgy kezdődött meg, hogy nincs csapata. Hogyan telnek a napjai?
– Őszinte legyek? Unalmasan. Járok meccsekre, még többet nézek meg a tévében, de azért ez nem az igazi. Akinek a futball az élete, mint nekem is, az nem tud meglenni a játék nélkül.
– Mi volt a gond ’Barcikán, miért esett ki a csapat?
– Ha én azt tudnám! Nehezen kezdtük az idényt, aztán összerázódott a csapat, tavasszal négy forduló után a hatodikak voltunk. Akkor azonban megszakadt valami, zsinórban vesztettük el a meccseket, sorrendben négyet, ötöt, hatot, hetet kaptunk, mintha számolni tanultunk volna Láttam már elég meccset, nehezen viseltem a tehetetlenséget. Ráadásul akkor ott játszott a nagyobbik fiam, Dani is, aki kitette a lelkét, mindhiába. Hagyjuk is, elmúlt.
– Tatabányára is kijár?
– Inkább nem. Nem igazán megy a csapatnak, véletlenül sem akarom annak a látszatát kelteni, hogy P. Nagy Laci, aki jó barátom, helyére pályázok. Nincs menedzserem, nem ajánlgatom magam, ha majd valakinek az eszébe jutok, akkor újra dolgozom.
– Edzőként volt már olyan időszak, amikor nem volt csapata?
– Egyszer, három hónapig. Amikor eljöttem Pápáról, azaz Bíró Péter elküldött
– Huzamosabb ideig, három éven át pedig csak Gyirmóton volt edző. Miért?
– Ilyen a magyar futball. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Gyirmóton dolgozhattam, mert megmutattam, ha adottak a feltételek, ha élvezem a bizalmat, akkor lehet eredményt elérni. A három év alatt egyszer bajnokok lettünk, csak adminisztrációs hiba miatt nem jutottunk fel az NB I-be, kétszer pedig másodikak. Úgy váltunk el barátságban, hogy a két tulajdonos, Horváth Ernő és Horváth Ferenc azt mondta, leszel te még itt edző.
– Tankönyvbe illő példaként a magyar futball akkori valóságában kiugróan eredményes játékos-pályafutás után, nemzetközi tapasztalattal felvértezve kezdett el dolgozni. Az első néhány év tatabányai sikertörténetét leszámítva, amikor játékosedzőként felvitte az első osztályba a csapatot, és ott egyből negyedik lett, s kijutott a nemzetközi porondra, nem tudott maradandót alkotni. Mi ennek az oka?
– A gyirmóti három évre azért én büszke vagyok. Nem akarok kibúvót keresni, mert én is a magyar futball része vagyok, de tisztelet a kivételnek, nem kapják meg az edzők a bizalmat. Mondjam azt, ami legutóbb Tatabányán velem történt? A 2011–12-es idénynek Piluval (Vincze István – a szerk.) közösen vágtunk neki, az volt a cél, hogy az első évben végezzünk az első hatban, ami után megcélozhatjuk a feljutást. Úgy lettünk ötödikek, hogy két pontot büntetésből még le is vontak a csapattól, s ami a lényeg, a harminc forduló során egyszer sem szorultunk ki az első hatból. Az idény végén mégis szedhettem a sátorfámat.
A teljes interjút a Magyar Nemzet hétfői számának Sport7fő mellékletében olvashatja.
Novák Miklós
