Gergely tizenkét, egyáltalán nem tucatszezont húzott le a Honvédban. 2004-ben Bajnokok Ligája-győztes, még 2005-ben is BL-finalista alakulat tagja volt, a hazai ob I.-ben az első négy évében négy aranyat, majd egy ezüstöt és két bronzot söpört be. Az anyagi válságba került klub ezt követően kis híján elsüllyedt, de Gergely ekkor is kitartott, idén nem kis része volt abban, hogy a társulat visszatért a legjobb négy közé, és pénteken, Szolnokon minden valószínűség szerint pályafutása utolsó mérkőzését vívja. A sportági szövetség honlapjának, a Waterpolo.hu-nak nyilatkozva e tényről is már-már filozofikus magasságból vallott: „Einstein mondta, minden relatív. Így az idő is. Elég egyetlen másodpercre ráülni a gázrezsóra, és az a pillanat is irdatlan hosszúnak hat. De egy jó könyvvel a kézben félórás várakozás sem tűnik soknak. Most, hogy már látom, tényleg itt a vége, úgy tekintek erre a szezonra, hogy ne érjen véget – korábban azért elő-előfordult, hogy az munkált bennem, fejeződjön már be, minél hamarabb.”
Ennek dacára fel sem merül benne, hogy folytatnia kellene: „Elégedett vagyok a pályafutásommal, meg mindennel, ami úgymond körbefogta. Nincs hiányérzetem, csodálatos volt megélni minden egyes pillanatát – viszont nem érzem, hogy folytatni kéne. Talán lenne bennem pár szezon még – jó, ez lehet, hogy nagyképű kijelentés –, de már nem látok perspektívát. Válogatott nem leszek, jobb se nagyon, mivel többet edzeni így, 38 évesen nincs nagyon kedvem. A kapuskodás viszont nem működik hobbiszinten: a vízilabda az a sport, amelyikben nem lehet visszavenni, hogy csupán egy picit edzek. Azt viszont nem várnám meg, hogy finoman mondogassák: figyelj, lehet, hogy most jobb lenne, ha kiülnél a kispadra... Akkor már késő abbahagyni, rossz a szájíz, ezt semmiképp sem szeretném megvárni. Nagyon-nagyon nyugodtan tudom befejezni. És nem csak azért, mert részese lehettem olimpiai, világbajnoki, világliga-győzelmeknek. Hanem azért is, mert olyan emberekkel találkoztam menet közben, olyan bajnokságokban, olyan csapatokban játszhattam, akiktől, ahol nagyon sokat tanultam. Sok oldalról csiszolódtam. Szlovákia, Spanyolország, Olaszország, Izrael, Málta és Magyarország – sok kiváló játékos, sok jó szakember. Rengetegen váltak a barátaimmá, és ők így, együtt megváltoztatták az életemet.
