A hajrába fordulva, 24-19-nél felsejlett az „ügydöntő” győzelem lehetősége, annál is inkább, hogy a szlovének a 42. és az 52. perc között egyetlen gólt sem lőttek. Csakhogy a mieink a 49. és 58. perc között tartottak tűzszünetet, az utolsó 11 percben mindössze egyszer találtak be. Az első félidő 31 góljához képest a másodikban csupán 16 esett, ami nem kis részben a megszilárduló védelmek, valamint Mikler és Skof érdeme.
Az öldöklő kézitusában megszületett 25-22-vel egyik fél sem lehet sem tökéletesen elégedett, se abszolút elégedetlen sem. Ezt tükrözték az érintettek nyilatkozatai is.
Mocsai Lajos úgy fogalmazott: „A BL négyes döntője miatt a veszprémi játékosok rendkívül fáradtan és kilúgozottan érkeztek haza, minimális időt tudtunk együtt dolgozni. Nagyon kiélezett folytatás várható, hiszen praktikusan 0-0-ról indulunk. Jelentősen javulnunk kell a támadójátékban, hat-nyolc százszázalékos gólhelyzetet hagytunk ki. Ötven-ötven százalék a továbbjutásra a két fél esélye.”
Így véli ezt Mocsai kollégája, Boris Denic is: „Gratulálok mindkét csapat játékosainak, hogy a szezon végi állapotukban ilyen teljesítményre voltak képesek. Mindkét oldalon akadtak hibák és gyengébb szakaszok, a továbbjutás kérdése nyitott.”
Természetesen Mikler Roland sem mondott gyökeresen ellent az előtte szólóknak: „Azt kaptuk, amit vártunk, tudtuk, hogy nagyon jó a szlovén válogatott. Ez a három gólos előny nézőpont kérdése, ha ezt a védekezést produkáljuk idegenben, akkor lehet esélyünk. Támadójátékban pedig harminc gól körül kellene lőnünk.”
Négy éve, amikor Veszprémben szintén három góllal nyert válogatottunk, joggal ünnepeltünk, mert akkor tudtuk, hogy idegenben kettővel kaptunk ki; most azért még nagyon meg kell majd szenvedni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!