Csonka láb, kikezdhetetlen akarat

105 éve született a kétszeres olimpiai bajnok Halassy Olivér, a magyar vízilabda-legendárium egyik ihletője.

Halassy (akkor még mint Haltmayer) Olivér 1909. július 31-én látta meg a napvilágot Újpesten, s a városhoz mindvégig hűséges marad. Itt sportolt, itt telepedett le, itt dolgozott a városházán elismert polgárként, s itt is halt meg 1946-ban.

Mint akkoriban szinten minden sportolni vágyó gyerek, ő is arról álmodott, hogy labdarúgó lesz. Ez az álom nyolcéves korában szertefoszlott, amikor villamosbaleset következtében bal lábát lábszárközéptől amputálni kellett. A sportról azonban így sem mondott le. Úszott, 17 éves korától sorra nyerte a hosszú távú gyorsúszó- és folyamúszó-bajnokságokat, 1931-ben pedig 1500 méteren Európa-bajnok lett.

Legnagyobb sikereit azonban vízilabdázóként érte el. Tagja volt az 1928-ban ezüst-, 1932-ben és 1936-ban aranyérmes csapatnak. Eleinte a két sportág jól megfért egymás mellett, ám idővel választani kellett. Úgy tűnt, végleg a póló mellett köt ki, ám az 1931-es párizsi Eb-győzelem – pontosabban kettős győzelem, hiszen a pólócsapat is megnyerte a kontinenstornát – után gondolkodóba esett.

Ismert történet, hogy a világválság közepette a magyar csapat saját költségén, hajóval, a Bremen nevű gőzössel utazott az 1932. évi játékokra. Azt is előszeretettel emlegetik, hogy a szakvezető, a felejthetetlen Komjádi Béla megkérte a hajóskapitányt, hajnalonként a csapat hadd eddzen az óceánjáró medencéjében. Az viszont feledésbe merült részlet, hogy Halassy az út során bátorságot gyűjtött, odament Komjádihoz, aki az úszókat is felügyelte, s közölte vele, inkább úszásban indulna az olimpián. Komjádi nem kezdte győzködni az ifjút, térjen észre, nélküle a pólósok sem nyernek, úszásban viszont nincs esélye, hanem tudomásul vette a döntést. Talán már akkor tudta, az élet majd elrendezi a kérdést.

A New York-i kikötőből még nagyon hosszú volt az út Los Angelesig. A kellemest a hasznossal összekötve a pólósok a költségek fedezése érdekben bemutatómérkőzéseket játszottak. Nyertek New Yorkban, Bridgeportban, Brunswickban, Clevelandben is – Halassy nélkül. Aki azonban Chicagóban újra ott volt a csapatban. Történt ugyanis, hogy Clevelandben úszóversenyt is rendeztek, s két hazai sportoló medencehosszal megelőzte a magyar bajnokot. Halassy jobb belátásra térve mi mást tehetett, ismét felkereste Komjádit, s közölte vele, mégis inkább a pólócsapatot erősítené

Bár Németh János „Jamesz” volt a magyar válogatott gólvágója, az 1932-es olimpia utolsó összecsapásán Halassy öt találatával vertük 7:0-ra a házigazda Egyesült Államokat.

Hangsúlyozzuk, Halassy úgy vált korszakos játékossá, hogy csonka volt a fél lába. Az akaratereje azonban két embernek is elég lett volna. Az elveiből sohasem engedett. Leánya elbeszéléséből tudjuk, hogy a háború alatt üldözötteket menekített. A halálát az okozta, hogy nem tudott beletörődni az igazságtalanságba. Évtizedeken át csak azt rögzítették az életrajzában, hogy 1946. szeptember 10-én rablótámadás áldozata lett. Valójában egy orosz katonai járőr el akarta kobozni az autóját, amikor a társával Angyalföldről hazafelé, Újpestre tartott.

Halassy ellenállt, s az orosz katona lelőtte. Noha hatalmas felháborodás övezte a halálát, a terjeszkedő szovjet hatalom árnyékában a hatóságok nem vizsgálták a gyilkosság körülményeit. Pedig köztudott volt, hogy mi történt. A Szabad Újpest című újság 1946. szeptember 14-ei száma hallgatott a legfontosabb részletekről, s így számolt be az esetről: „Az ismert újpesti úszóbajnok, többszörös vízipóló-válogatott Halassy Olivért a Szent László úton (Angyalföld) rablógyilkosok agyonlőtték. Apósa autóján haladt Újpest felé Csikáry Gyula sofőrrel együtt, mikor megállították kocsijukat. A rablók is autón voltak, és kiszállították Halassyékat. Mikor ellenálltak, lelőtték őket. A gyilkosság után néhány órával a gumiktól leszerelt kocsit a külső Andrássy úton a rendőrök megtalálták. A gyilkosok kézre kerítésére a nyomozás nagy eréllyel megindult.”

Ötezer gyászoló kísérte utolsó útjára, Hajós Alfréd is búcsúbeszédet mondott, hangsúlyozva, akkor hagyta itt hazáját, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. A rendszerváltozás hajnalán, 1989-ben Halassy Olivérről nevezték el az Újpest Pozsonyi úti sportközpontját, majd posztumusz Magyar Örökség díjat kapott a sportoló. Élete örökre tanulságként szolgál mindannyiunknak.