Saját labdával sem mindig ment igazán jól 2014-ben

Csapataink, válogatottjaink, mint mindig, 2014-ben is megvívták a maguk harcait, mérkőzéseit vízen, szárazon.

Utódja, Talant Dusebajev az első külföldi a férfi kapitányi poszton – a nőknél szegény Karl Erik Böhn már előtte megtörte az utat, ám idén február 2-án Oslóban elhunyt. Németh András lépett a helyébe, aki a szakma és a közvélemény általános értékítélete szerint ideális választásnak tűnt, egészen a hazai Eb-ig. Amelyen nem számíthatott a csapat irányítójára és szellemi vezérére, a babáját váró Görbicz Anitára. Csapatunk nélküle az utóbbi években megszokott hullámzással sodródott be hatodiknak, a kapitány munkájáról azóta számos olyan általános elemzés is született, amelynek szerzője még nem fogott kézilabdát a kezében. Pedig a „miért lettünk hatodikok?” alapkérdésre a legegyszerűbb válasz a legpontosabb: mert nagyjából a kontinens hatodik legjobb csapata a miénk.

Vízilabdában magasabb a mérce, különösen azután, hogy a fiúk tavaly Barcelonában vb-t nyertek. Idén aztán rájuk köszöntött az ezüstnyár, hiszen júniusban a Világligában, júliusban az Európa-bajnokságon, augusztusban pedig a Világkupában végeztek másodikként, mindannyiszor a szerbek mögött. Az Eb-ezüst csillogott a legkevésbé, hisz a Margitszigeten a csillagos ég volt vágyaink határa, ám végképp nem állíthatjuk, hogy aranyat vesztettünk, mert a szerbek félidőben már 7–2-re léptek meg. Benedek Tibor szövetségi kapitány mindemellett kikezdhetetlenül mondta: azért az nem rossz állapot, hogy a vb-elsőség jelenti a magyar póló számára a bravúrt, míg az Eb-ezüst az ehhez képest kisebb csalódást.

A lányok Eb-bronza pedig a papírformát, mert a magyar sporttörténelemnek ennyire kalkulálható női csapata kevés volt: a társaság szinte mindig bejut az aktuális világverseny elődöntőjébe, azt menetrendszerűen elveszíti, de a kisdöntőre marad ereje és lelke a nyeréshez. Merész András női szövetségi kapitány tézise, mely szerint magyar pólóedző bronz – és persze ezüst után – nem fürdik, 2014-ben azt jelentette, hogy csupán Horkai Györgyöt dobták be a medencébe, az U18-as fiúk Isztambulban, a spanyolok elleni büntetőpárbajban megnyert világbajnoki címe után.

A kosárlabda jó másfél évtizede nem tartozik a magyar sport sikerágazatai közé – a férfiak 1999-ben, a nők 2009-ben jártak legutóbb kontinensbajnokságon, s hogy nem utoljára, azt csupán az a tény garantálja, hogy 2015-ben mi vagyunk a női Eb társrendezői –, idén azonban mintha megmozdult volna valami. Legalábbis a hölgyeknél, bár még nem felnőttfronton: U17-es válogatottunk egy karizmatikus edzőnő, a Szeged NB I-es csapatát dirigáló Mészárosné Kovács Andrea vezérletével úgy lett bronzérmes a korosztály csehországi világbajnokságán, hogy az Egyesült Államok csapatát leszámítva mindenkit végigvert, aki csak az útjába került!

Majd néhány nappal később – gyakorlatilag ugyanez a garnitúra – Nagyváradon fölényes magabiztossággal megnyerte az U18-as korcsoport B kategóriás Eb-jét, s ezzel feljutott a legjobbak közé – egy évjárattal feljebb! A felnőtt férfiválogatott ugyan – szokás szerint – könnyűnek találtatott az Eb-selejtezőn, jóllehet most már nem 16, hanem 24 csapat jut ki, ám a Szolnoki Olaj legalább ott volt az Eurochallenge, a harmadik számú kontinentális torna bolognai négyes döntőjében.

Férfijégkorong-válogatottunk ötödik lett a divízió I/A-s vb-n Dél-Koreában, ez ebben az osztályban az eddigi leggyengébb szereplésünk. Rich Chernomaz szövetségi kapitány egyelőre adós a jó eredménnyel, hiszen a szintén általa irányított U20-as gárda decemberben Dunaújvárosban kiesett a divízió I/B-ből. Női röplabdázóink viszont 28 éves szünetet követően újra szerepelhetnek az Európa-bajnokságon az izraeli selejtezőcsoport bravúros megnyerésével. A 2015-ös kontinensviadalnak az 1987-eshez hasonlóan Belgium a házigazdája, akkor tizedik lett a Kasziba István irányította gárda, most Jan de Brandt szakvezető számára hazai lesz a pálya.