Mindkét csapat vereséggel kezdett a tornán: a magyarok a vb-címvédő, házigazda spanyoloktól 27-25-re, míg a lengyelek a vb-ről a magyarokhoz hasonlóan lemaradó norvégoktól 30-25-re kaptak ki pénteken.
A lengyelek kezdték jobban a szombati összecsapást, több ízben gyorsan átrohantak a magyarokon, akik támadásban is sokat hibáztak, nemegyszer a ziccerekkel is gondjaik akadtak. A magyar csapat a félidő hajrájára kapaszkodott vissza, így egygólos hátrányban várta a folytatást.
A fordulás után újra ellépett a lengyel együttes, a magyaroknak ismét kapaszkodniuk kellett. A félidő közepén megint csak egy gól volt a különbség, de aztán a lengyelek gyors lerohanásokkal és könnyű gólokkal törték meg ellenfelüket, és el is döntötték az összecsapást.
Talant Dujsebajev szövetségi kapitány csapata vasárnap 11 órakor a norvégok ellen fejezi be szereplését.
Sótonyi László, a magyar válogatott másodedzője nyilatkozott a mérkőzést közvetítő tévétársaságnak:
Az első félidőben volt egy jó védekezésünk, ez alapozta meg, hogy ott legyünk a mérkőzésben. A gond a második félidőben volt, a csapat kezéből teljesen kicsúszott az irányítás egyes szakaszokban, a norvégok ellen nem szabad elkövetni ezeket a hibákat. Ebben az összeállításban ez volt a második mérkőzésünk, sok az újdonság a taktikában még a rutinosabbaknak is. A megszokott dolgok most nem működnek, új dolgokat csinálunk, amik még nem mennek – nem úgy, mint a lengyelek oldalán. Az időzítésnél, a passzoknál még vannak hibák, a játékosok kicsit el is vesztették a hitüket, de ezt nem szabad mutatnunk többet.
Felkészülési torna (Oviedo, Spanyolország):
Magyarország–Lengyelország 25-35 (13-14)
játékvezetők: Serradilla, Llorente
kiállítások: 6, ill. 8 perc
hétméteresek: 3/2, ill. 3/2
Magyarország: Mikler, Székely, Pallag (kapusok), Ancsin, Balogh 3, Bodó 4, Császár 4, Gerdán, Harsányi 4 (2), Ilyés 1, Iváncsik G., Lékai 3, Nagy K. 1, Nagy L. 1, Schuch 2, Szöllősi B., Szöllősi Sz. 2, Varsandán, Zubai.
Lengyelország: Szmal, Wichary, Wyszomirski (kapusok), Bielecki 6, Chrapkowski 6, Dascek 1, Grabarczyk 2, B. Jurecki 4 (2), M. Jurecki 3, Jurkiewicz, Krajewski 4, Lijewski 3, Maslowski, Orzechowski 2, Rojewski 1, Syprzak, Szyba, Wisniewski 1.